2024. szeptember 2., hétfő

DÉLELŐTT | 
Izsák feláldozása: a feltámadás példája

Igehely: 1Móz 22:1–12; Kulcsige: Zsid 11:19 „Azt tartotta ugyanis, hogy Isten képes őt a halottak közül is feltámasztani. Ezért vissza is kapta őt, aki így a feltámadás példájává lett.”

Nagy boldogság végre megkapni azt, amire vagy akire hosszú időn át nagyon vágytunk. Vigyáznunk kell, mert az így megnyert áldások könnyen a bálványainkká is válhatnak. Idős napjaiban Izsák lett Ábrahám szívének gyönyörűsége, az egyetlene, akit nagyon szeretett. Ha Izmael elbocsátása nehéz volt Ábrahám számára, akkor Izsák feláldozása sokkalta inkább. Bármit vagy bárkit szívesebben adott volna, mint őt. Amikor az a kiváltság ér, hogy az Úr hitünk és ragaszkodásunk valódiságát kipróbálja, általában a szívünkhöz legközelebb állót kéri. Kiderül ilyenkor, hogy igaz-e az, amit énekelni szoktunk: „Mindenről lemondok érted”, „Mindenem az Úrnak adom”, „Nekem többet ér Jézus, mint ezüst, arany”.

Segíts, Uram, hogy amikor valamit kérsz tőlem, ne kérdéseket tegyek fel, ne magyarázatot kérjek arra, amit nem értek, ne „Sárával” egyeztessek, csak engedelmeskedjek!

Elengedni az utolsó marok lisztecskét, odaadni az utolsó falatot csak az képes, aki, mint Ábrahám, tudja, hogy Istene a halálból is képes visszaadni az ígéretek örökösét, ő a kövekből is támaszthat fiakat.

„Nem bolond, aki odaadja, amit úgysem tarthat meg, hogy megnyerje azt, amit nem veszíthet el.” (Philip James Elliot)

Dimény Ernő

DÉLUTÁN | 

József halála és koporsója

Igehely: 1Móz 50:22–26; Kulcsige: 1Móz 50:24 „Azután József ezt mondta testvéreinek: Én meghalok, de Isten bizonyosan rátok tekint, és majd elvezet benneteket ebből az országból arra a földre, amelyet esküvel ígért meg Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak.”

Még nagyon fiatal volt József, amikor a testvérei meg akarták ölni. De életben maradt, mert Istennek terve volt vele. Ha voltál halálhoz közel, és kaptál még életet, légy hálás érte! Isten nagy méltóságra emelte Józsefet Egyiptomban. Híres és tisztelt volt, de még az ilyen emberek is meghalnak, mert „elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik” (Zsid 9:27).

József számolt ezzel, és rendelkezett teteme felől, mert tudta: családjának, népének Egyiptom csak átmeneti otthona, Isten majd rájuk tekint, és visszaviszi őket a megígért földre. József útra készen várakozó koporsója 400 éven át emlékeztette szenvedő népét arra, hogy jönni fog a szabadulás órája.

Egy közelmúltban elhunyt lelkipásztort kérésére a településükön nyugvó úttörő misszionárius mellé temették, hogy ő lehessen az, aki a feltámadáskor elsőnek köszöntheti a nagy elődöt.

József kérhette volna, hogy hatalmas piramist építsenek a holtteste fölé, ehelyett 40 évig hordozták a pusztában, míg végül az ígért földön, atyái mellett temették el. Nagy temetés, díszes koporsó, drága sírkő helyett inkább vágyjunk arra, hogy a lelkünk az örök nyugalom helyére kerüljön.

Ne feküdj le ma este addig, amíg nincs bizonyosságod afelől, hogy ha az éjjel elkérik a lelkedet, a mennyországba jutsz.

Dimény Ernő

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
2 + 7 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Zsolt 39:1–14; Kulcsige: Zsolt 39:5 „Add tudtomra, Uram, életem végét, meddig tart napjaim sora, hadd tudjam meg, milyen mulandó vagyok!”

Nagy kegyelem, hogy az ember megszólíthatja Teremtőjét az élet bármelyik szakaszában. Feltehetjük neki azokat a kérdéseket is, amiket senkinek nem mondunk el, de ott vannak bennünk. A zsoltáríró megkérdi: „meddig tart napjaim sora?” Látva a földi élet rövidségét, sok nyomorúságát és mulandóságát, ezt vallja: „egyedül benned reménykedem.” Kiben reménykedünk mi? Azokban, akik körülvesznek minket? Talán a vihar elmúlásában? Az Úr Jézus mondta: „Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot” (Jn 16:33).