2021. május 4., kedd

DÉLELŐTT | 
Tanítgatott és bátorított a jóra

Igehely: Péld 4:1-6; Kulcsige: Péld 4:4 „Tanítgatott, és ezt mondta nekem: Támaszkodjék szavaimra szíved, tartsd meg parancsaimat, és élni fogsz!”

Ma reggeli igeszakaszunkban is úgy van bemutatva a szülő, mint akin keresztül a gyermek bölcsességhez juthat. A szülő visszaemlékezik szüleire vagy nagyszüleire, akik őt tanították. Felbecsülhetetlenül nagy érték, amikor az egymást követő generációk jó tanítást, igazi ismeretet adhatnak tovább az utódoknak. Gyakran lehet hallani a mondást: nézőpont kérdése, mi a jó. A Bibliát olvasó és ismerő emberek azonban tudják, és egyben vallják: Isten az, aki megmondja, mi a jó. Ahhoz, hogy a szülők tanítani tudják gyermekeiket, fontos, hogy ők maguk is tanuljanak. A legjobb tanítómester az Úr Jézus, aki ezt mondja szülőknek és gyermekeknek egyaránt: „Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek” (Mt 11:29).

Salamonnak olyan tanítást adtak át, amely az életet jelentette számára. Van olyan ismeret, amely a fizikai életre irányul, de van ismeret, amely olyan lelki életet eredményez, amely a mulandóságnak alávetett világból az örökkévalóságba ível át.

Fekete Csaba

DÉLUTÁN | 

Alkalmassá tett a szentek örökségére

Igehely: Kol 1:12–14; Kulcsige: Kol 1:12 „Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek.”

Méltó a mi Atyánk, Istenünk, hogy áldjuk Őt, és hálát adjunk neki kegyelméért és irgalmasságáért, amiben Fián keresztül részesített. „Alkalmassá tett… a szentek örökségére” azáltal, hogy megtisztított bűneinkből, és folyamatosan tisztítja azok életét, akik hisznek benne. „Boldogok, akik megmossák ruhájukat, mert joguk lesz az élet fájához, és bemennek a kapukon a városba” (Jel 22:2). „Ő szabadított meg a minket a sötétség hatalmából”. Ahogy a zsidó nép nem volt képes megszabadulni Egyiptomból, az elnyomás alól, hasonlóképpen a keresztyén sem képes megszabadulni a bűn uralma alól. A hívő ember sem képes megmaradni a szabadságban Jézus nélkül. A világ, azok az emberek, akik nem ismerték meg Jézus Krisztus szabadító hatalmát, a gonosz hatalmában vannak (1Jn 5:19). „Ő vitt át szeretett Fiának országába.” Milyen nagy öröm és kiváltság ebben a bizonyosságban élni, hogy Isten országához tartozunk, bár a teljes birtokbavétel a jövőben fog megtörténni, amikor a halandó halhatatlanságba fog öltözni.

Adjunk hálát Istennek a megváltás munkájáért, amit Jézus Krisztus által elvégzett (Róm 3:24)!

Fekete Csaba

 Napi áhítat

Igehely: 1Thessz 2:13–20; Kulcsige: 1Thessz 2:14 „Mert ti, testvéreim, hasonlóvá lettetek az Isten gyülekezeteihez, amelyek Júdeában vannak, és a Krisztus Jézusban hisznek, mivel ugyanazokat szenvedtétek el ti is a saját népetektől, mint ők a zsidóktól.”

Amint a thesszalonikai gyülekezet megszületett, egy új valóságban is találták magukat. A helyi gyülekezet identitása nem abban merül ki, hogy Krisztus és mi, thesszalonikaiak. Pál kinyitja az ablakot, és megmutatja az új testvéreknek, hova is kerültek: „Mert ti, testvéreim, hasonlóvá lettetek az Isten gyülekezeteihez, amelyek Júdeában vannak, és a Krisztus Jézusban hisznek, mivel ugyanazokat szenvedtétek el ti is a saját népetektől, mint ők a zsidóktól” (14.v.).