2021. június 4., péntek

DÉLELŐTT | 
A Szentlélek a teremtésben

Igehely: Zsolt 104:30-35; Kulcsige: Zsolt 104:30 „Ha kiárasztod lelkedet, új teremtmények keletkeznek, és megújítod a termőföldeket.”

Számomra meggyőző erővel hat az, hogy az elmúlt napokon említett igazságokról többször is beszél az ige. A földi élet Isten teremtő akaratára vezethető vissza. A Lélek kiáradása a történelem során mindig megújulást eredményezett. Ezt mutatta meg Isten Ezékielnek a csontokkal teli völgy látomásában (Ez 37. rész). Ez történt az első pünkösd napján is, amikor kitöltötte Lelkét a jelenlevőkre (ApCsel 2. rész). Ez ment végbe megtérésem alkalmával is.

A zsoltáríró dicsőíti Istent Lelkének megelevenítő munkájáért, ami nemcsak az ember, hanem Isten szívét is örömre fakasztja. A Léleknek a teremtett világban végzett minden munkája elsősorban az Alkotót gyönyörködteti. Isten országa a Szentlélek által való örömben nyilvánul meg a hívőkben, ami több a földi jólét öröménél (Róm 14:17).

A zsoltáros is örömét tárja elénk: egész életében énekelni szeretne, és arra vágyik, hogy ez legyen kedves Isten előtt. „Akinek öröme van, dicséretet énekeljen!” (Jak 5:13/b)

Téged mikor teremtett újjá Isten Lelke? Gyönyörűségét leli-e benned az Úr? Tud-e örülni a te éneklésednek, dicséretednek?

Kiss Zoltán

DÉLUTÁN | 

Isten népének helyreállítása

Igehely: Ám 9:11–15; Kulcsige: Ám 9:15 „Elültetem őket földjükbe, és többé nem tépik ki őket a földjükből, amelyet nekik adtam – ezt mondja az ÚR, a te Istened.”

A bűn miatt Izráel elveszítette Istennel való meghitt kapcsolatát, ami bizonytalanná tette jövőjét, amit Isten garantált volna, ha rá hallgatnak. A megtéréshez hasonlóan a helyreállítás is Isten műve, aminek lépései:

1. A messiási uralom elfogadása Dávid Fiának a személyében, aki összeszedi a maradékot, kijavítja sátorának repedezéseit, és restaurálja mindazt, ami az idők során tönkrement.

2. A messiási uralom kiterjedése, amit Isten az örökséggel rendelkező népén keresztül végez az Edom maradékát képező idegen nép és minden nemzet felé.

3. A messiási uralom gazdasági fellendülése, amit Ő maga garantál. A föld visszakapja termőerejét, amit a rajta dolgozó munkások sokasága és az öröm mustjának bőséges áradása igazol.

4. A messiási uralom folytonossága és állandósága. Hazahozatnak a bűn miatt idegen földre került foglyok. Felépülnek az elpusztult városok. Áldássá lesz kezük munkája. Mindenki Istentől kijelölt végső helyére kerül, ahonnan nem szaggattatnak ki többé.

Seregeknek Istene, állíts helyre minket; világoltasd a te orcádat, hogy megszabaduljunk! (Zsolt 80:8)

Kiss Zoltán

 Napi áhítat

Igehely: 1Móz 25:7–10; Igehely: Zsolt 39:5 „Add tudtomra, Uram, életem végét, meddig tart napjaim sora, hadd tudjam meg, milyen mulandó vagyok!”

„… meghalt Sára Kirjat-Arbában” (1Móz 23:2). Amikor gyászjelentést olvasunk, nem is gondolunk rá, mennyi fájdalom, könnyes szomorúság lehet annak a szívében, aki azt megfogalmazta és küldte. Sára Ábrahám életének a másik fele volt. Úgy maradt Ábrahám késő vénségére, mint egy öreg fa, amelynek levágta a villám a koronáját. Megtépázva, megsebesítve, csonkán! Valaki, aki örömben-bánatban, a nagy ígéret várásában és beteljesedésében részestársa volt: elment. Örökre!