2021. augusztus 12., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Végzetes csapás az ellenségre

Igehely: Zsid 2:13-14; Kulcsige: Zsid 2:14 „Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt.”

„Karácsony – nyári reggelen!” Az Úr Jézus testet öltéséről szól az Ige. Azért vette fel emberi természetünket, hogy megválthasson minket. Minden élethelyzetben engedelmes volt Atyja iránt, egészen a kereszthalálig. Akárcsak Dávid a hatalmas Góliátot, Urunk is a Sátánt annak saját fegyverével, a halállal győzte le! „Halál hol a te fullánkod? Pokol, hol a te diadalmad? – Felettébb diadalmaskodunk az által, aki minket szeretett”. Az Ő halála által nyertünk örök életet! „Íme, Istennek Báránya, aki elveszi a világ bűneit! - Ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért! - Isten Fia szeretett engem, s önmagát adta érettem!” „Keresztfa titka tündököl, Melyen az élet halni szállt, S megtörte holta a halált. Az Úr, halljátok, nemzetek, Kereszten trónol köztetek! Az ellenség gonosz fejét Megváltónk rajta zúzta szét. Legyen győzelmünk – add meg ezt – A diadalmas szent kereszt! (HH 417) „Nekem pedig ne legyen másban dicsekvésem, mint a Jézus Krisztus keresztjében, aki által nékem megfeszíttetett a világ, és én is a világnak!” (Gal 6:14)

Borzási Sándor

DÉLUTÁN | 

A kapcsolatromboló bűnök elvetése

Igehely: Kol 3:5–11; Kulcsige: Kol 3:9 „Ne hazudjatok egymásnak, mert levetkőztétek a régi embert cselekedeteivel együtt.”

Mennyire reális Isten Igéje! Számol azzal, hogy míg e földön élünk nem vagyunk annyira lelkiek, hogy ne lenne folyton „elvetni valónk”: a harag, fölgerjedés, gonoszság, hazugság, gyalázatos beszéd… Ezek olyan burjánok, amelyek újra és újra jelentkeznek a legszebb kertben is. De ne azonosuljunk velük! „Mivelhogy levetkeztétek amaz ó embert az ő cselekedeteivel együtt!” Lelkünk kertjében ne ezeket kívánjuk termeszteni! Legyen mindig tiszta lelki identitás-tudatunk: „felöltöztük amaz új embert”, célunk Krisztus ábrázatára formálódni! Őt kívánjuk követni! – Tisztázzuk ezt folyton magunkban! - Legyen áldott az Úr, hogy helyre lehet állni a bukásból! Meg lehet újulni: „… melynek újulása van.” (10v.) Lehet tiszta lapot kezdeni az Úrral! És így lehet áldott testvéri kapcsolatunk. Bocsássatok meg egymásnak és „fogadjátok be egymást, amiképpen Krisztus befogadott titeket Isten dicsőségére.” (Róm 15:7) Ne feledd: mi, az Úr gyermekei, mindannyian kegyelemből élünk, és mind formálódási időszakban vagyunk – még nem vagyunk készen! Krisztus szemével nézd a testvéredet!

Borzási Sándor

 Napi áhítat

Igehely: 1Thessz 2:13–20; Kulcsige: 1Thessz 2:14 „Mert ti, testvéreim, hasonlóvá lettetek az Isten gyülekezeteihez, amelyek Júdeában vannak, és a Krisztus Jézusban hisznek, mivel ugyanazokat szenvedtétek el ti is a saját népetektől, mint ők a zsidóktól.”

Amint a thesszalonikai gyülekezet megszületett, egy új valóságban is találták magukat. A helyi gyülekezet identitása nem abban merül ki, hogy Krisztus és mi, thesszalonikaiak. Pál kinyitja az ablakot, és megmutatja az új testvéreknek, hova is kerültek: „Mert ti, testvéreim, hasonlóvá lettetek az Isten gyülekezeteihez, amelyek Júdeában vannak, és a Krisztus Jézusban hisznek, mivel ugyanazokat szenvedtétek el ti is a saját népetektől, mint ők a zsidóktól” (14.v.).