2020. december 9., szerda

DÉLELŐTT | 
„Uram, Istenem” – Dicsőítés

Igehely: Zsolt 104:1-9, 31-35; Kulcsige: Zsolt 104:1 „Áldjad, lelkem, az Urat! Uram, Istenem, igen nagy vagy, fenségbe és méltóságba öltöztél.”

Mily jó és gyönyörűséges, amikor az Úr nevét nem hiába vesszük ajkunkra, hanem azért, hogy dicsőítsük őt. Istent dicsérni jó. Szeretjük a dicsőítést, bármilyen formában történjen is, énekben, zenében, beszédben vagy cselekedetben. Amikor Istent dicsőítjük, akkor teljesítjük küldetésünket. Isten az embert azért teremtette, hogy dicsőségére éljen.

Fontos megértenünk azt is, hogy a megfelelő szavak vagy mondatok használata önmagában még nem jelent dicsőítést. Isten dicsőítése a vele való találkozással és az Ő megismerésével kezdődik. A zsoltárdicséret is azzal kezdődik, hogy „Uram, Istenem, igen nagy vagy…” Istent megismerhetjük és dicsérhetjük, mert kijelenti magát. Ezek a felismerések vezetnek a dicsőítés útján. Másodszor, Isten dicsőítésének alapja az Ő jelenlétének és áldásának megtapasztalása. Személyes átélések nélkül nincs dicsőítés. Harmadszor a dicséret örvendezést jelent.

Jelen van-e mindhárom elem az életedben? Érzel-e csodálatot és hódolatot iránta? Fogalmazd meg egyéni dicséretedet ma reggel.

Sallai Jakab

DÉLUTÁN | 

Meggyőződve és tiszta szándékkal

Igehely: 1Thessz 2:1-8 Kulcsige: 1Thessz 2:3 „Mert a mi igehirdetésünk nem tévelygésből ered, nem is tisztátalan szándékból, nem is álnokságból.”

Mai témánk az igehirdetés két fontos elemét azonosítja, a meggyőződést és a helyes szándékot. Ezek az erények nem csak az igehirdetők életében fontosak, hanem minden hívő ember életében és szolgálatában. Meggyőződés nélkül nem lehet prédikálni, de élni sem. Csak úgy van értelme munkánknak, ha a szilárd meggyőződés alapkövére épül. Pálnak és társainak a meggyőződése kitűnik abból, hogy bátran hirdették az evangéliumot. Sem üldözés, sem bántalmazás, sem külső akadályok nem tántorították el őket. Filippiből kikergették őket, de folytatták a missziót Thesszalonikában, mindenki előtt nyíltan vállalva az evangéliumot. A meggyőződésedet és hitedet leméri elsősorban az, hogy ki mered-e nyíltan mondani mások előtt, azután, hogy kitartasz-e az akadályok ellenére.

Ugyanilyen fontos az őszinte motiváció. Vigyázz, mert még a lelki szolgálatok mögött is beszivároghat hátsó szándék, emberi érdek, nyereségvágy vagy dicsőségvágy. Vizsgáld meg szándékaidat, önmagadnak, másoknak vagy Istennek akarsz tetszeni?

Sallai Jakab

 Napi áhítat

Igehely: Mk 1:21–28 Kulcsige: Mk 1: 22 „Álmélkodtak a tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.”

Jézus tanításán álmélkodtak az emberek. Felismerték a különbséget Jézus és az írástudók tanítása között. Ő hatalommal beszélt; azoknak szavai erőtlenek voltak: „Ő volt a hang, azok csak visszhangok. A Törvényadó, Törvénymagyarázó és Bíró isteni tekintélye úgy átsugárzott tanításán, hogy az írástudók tanítása nem tűnhetett másnak, mint fecsegésnek” (Jamieson, Fausset és Brown kommentár). Szavainak hatalmát cselekedetei és csodái is igazolták. Csoda csodát követett. Megnyilvánult Krisztus abszolút uralma a betegségeken, démonokon, a halálon és a természet elemei felett.