2020. december 1., kedd

DÉLELŐTT | 
„Mózes, Mózes!” – Hódolat

Igehely: 2Móz 3:1-10; Kulcsige: 2Móz 3:4 „Amikor az Úr látta, hogy odamegy megnézni, megszólította őt Isten a csipkebokor közepéből, és ezt mondta: Mózes! Mózes! Ő pedig így felelt: Itt vagyok!”

Szinte észrevétlenül elfogadjuk, hogy egy felületes világban élünk: felszínes kapcsolatokban, sekély emberi közösségekben. Ez, sajnos, hatással van gyülekezeteinkre is, mert jellemzővé válik, hogy egyre kényelmesebb padjainkban egyre nehezebben hajlik a térdünk imádságra, és hajlamosak vagyunk félvállról venni az Úrral való kapcsolatunkat is. Világosan mondja nekünk ez az ige ma reggel, hogy Isten nem a haverünk – legfeljebb a Barátunk. Tiszteletlenül le szeretnénk hozni a Mindenhatót a trónról, Krisztust a keresztről, odaültetnénk szépen magunk mellé. Nézzük meg azonban, mit tesz Mózes:

1.) Leoldja a saruját: megszabadul legpiszkosabb viseletétől, mert Istenhez nem lehet úgy közeledni, hogy megmaradunk szennyes szokásainkban. 2.) Elrejti arcát, mert fél rátekinteni Arra, aki szentségében és igazságában félelmetes. Ugyanazt érezhette, mint Péter, aki szembesül Jézus hatalmával, és felkiált: Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok!

Tudsz-e ma reggel hódolni a Mindenható előtt, kész vagy-e csodálni Őt, és megadni Neki az Őt illető tiszteletet?

Bányai Attila

DÉLUTÁN | 

Halálig hű

Igehely: Jel 2:8-11 Kulcsige: Jel 2:10 „Ne félj attól, amit el fogsz szenvedni. Íme, az ördög börtönbe fog vetni közületek némelyeket, hogy próbát álljatok ki, és nyomorúságotok lesz tíz napig. Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.”

Míg a halál el nem választ! – hangzik el sokszor igen könnyen, meggondolatlanul. Pedig komolyan kellene gondolni, és vállalni is. Még komolyabban bemerítéskor, amikor megkérdezik: Meddig követed a Mestert? Könnyen megy az ígéret, nehezen a megtartás. A hűség azt kívánja, hogy a két fél ígérje meg egymásnak, hogy mindig szeretni és becsülni fogják egymást, és a szövetségükben megmaradnak, a nehézségektől, akadályoktól függetlenül.

Isten iránti hűség az, ha valaki megmarad a maga szerényebb jövedelmében, pedig kereshetne jobban is, de nem tudja becsületességét feladni, mint a társai. Isten iránti hűség az, ha valaki látogatja és építi a gyülekezetét, akkor is, ha az messziről nem tökéletes. Isten iránti hűség az, ha valaki nyíltan megvallja a Krisztushoz tartozást, még akkor is, ha maradinak tartják. Aki Krisztus mellett kiáll, az soha nem maradi.

Bátorítson az, hogy a jó Atya ismeri a helyzeted, a nyomorúságod és a szegénységed (9.v.), s mivel értékeli a hűségedet, a bér nagyon komoly, mennyei: „Légy hűséges tehát, Őrizd Urad szavát/ És átadja a Hív s Igaz az életkoronát” (HH 455).

Bányai Attila

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 17:1–9,13; Kulcsige: ApCsel 17:5 „Ez irigységgel töltötte el a zsidókat, ezért maguk mellé vettek a piaci csavargók közül néhány hitvány embert, csődületet támasztottak, és fellármázták a várost; felvonultak Jázon házához, és ki akarták vezetni Pálékat a népgyűlés elé.”

Pál és munkatársai engedelmeskedtek, amikor Jézus Lelke megértette velük, hogy Macedóniában kell tovább folytatniuk az evangélium hirdetését. Annyira szeretnénk mi is, ha Isten szavának világos megértése és az annak való engedelmesség után már csak a megtérő lelkek gondozásával és a bennük való gyönyörködéssel kellene foglalkoznunk. De ez általában nem így van. Számíthatunk az ellenség munkájára is, sajnos.