2020. augusztus 2., vasárnap

DÉLELŐTT | 
Jeremiás elhívása

Igehely: Jer 1:1-10; Kulcsige: Jer 1:5 „Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek, népek prófétájává tettelek.”

Óvodáskorunk óta végigkísér a nagy kérdés: Mi leszel, ha nagy leszel? Gyermekként sokszor álmodtam arról, hogy híres zenész, orvos vagy akár államfő leszek! Talán szüleink is velünk álmodtak: vajon mi lesz belőle? De nemcsak szüleink figyelték kibontakozó útjainkat, hanem Isten is!

Egy ifjú tárul szemünk elé a megjelölt szakaszban, egy fiatal pap, név szerint Jeremiás, Hilkijjá fia. Gyermekkorában, valószínűleg papnak készült, hisz apja is az volt, és fiát is annak szánta. Azonban Isten prófétának hívta el. Isten már az anyaméh melegében tervez Jeremiás felől. Nem könnyű életutat szánt neki, éppen ezért egyedire formálta meg. Jóllehet kinézetre nem sokban különbözött másoktól, de szellemi világa a kor szellemisége fölé magasodott.

Nem voltak választási lehetőségek. Isten határozott kijelentése hangzik el: „népek prófétájává tettelek”. Jeremiás megretten, és kifogásokat keres: „nem tudok beszélni, fiatal vagyok”. Összezavarodott, menekülni próbált a feladat elől. A kifogásokat elutasítja Isten, ugyanakkor készteti: „menj, ahova csak küldelek, és hirdesd, amit csak parancsolok”! A határozott felszólítás után jön a bátorítás: „én veled leszek, és megmentelek”! Nem marad magára Jeremiás a munka nehézségével és kínzó gyötrelmével. Bár kesereg miatta, de mégis tovább tud lépni. A Mester is hasonlóképpen bátorította tanítványait: „én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Mi is tapasztaljuk ezt!

Jeremiás nem tudta, hogy mit kell mondani, de Isten maga adta az igéket a „beszédképtelen” szájba azért, hogy ne saját bölcsesség szólaljon meg, hanem az isteni intésben megnyilvánuló szeretet. Isten kijelentett igéje nélkül nem lenne hiteles az elhívása. A Bibliában kiemelkedő hithősöknek Isten mindig adott igét, és ez végigkísérte őket elhívásukban, az életük végéig meghatározta tetteiket.

Atyánk céllal alkotott meg bennünket oly egyedinek, hogy betöltsük elhívásunkat. Sokszor keresünk kifogásokat, próbáljuk menteni magunkat, vagy nem is akarjuk tudomásul venni Istenünk hívó hangját. Nem egyedül kell végigcsinálnod! Isten veled van! Lépj hittel, Istenben bízva!

Molnár Ottó

Imaáhítat: 

Imaáhítat: Köszönjük meg az Úrnak, hogy szolgálatára hív és méltat bennünket! – Jn 15:16

Bibliaóra: 

Bibliaóra: Ne hallgassunk a rossz tanácsokra! – 1Kir 12:1-19, 25-33 (Péld 20:28)

DÉLUTÁN | 

Megváltásunk ára

Igehely: 1Pt 1:17-25 Kulcsigék: 1Pt 1:18-19 „Tudva, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén.”

Egy többnapos konferencián történt. Az óriási terem nyitva állt. Jancsika nem bírta tovább, kitépte anyja kezéből a kezét, és már rohant is az emelvény felé, hogy lássa, mi történik ott. A kisebb-nagyobb csoportokat könnyen kicselezte, és az anya szem elől tévesztette fiát. Többórás keresés után sem találta őt meg, ezért a hangszóróba bemondta: „Jancsika, az ajtónál vár anyukád!” . Végül csak a nap végén került elő koszos ruhában, maszatos arccal. A szemrehányó szavak után így felelt: „Anyukám, én nem vesztem el, mindig pontosan tudtam, hogy hol vagyok! Azt gondoltam, egy másik Jancsikát keresnek, aki elveszett”. Humoros válasz. De magunkra ismerünk-e?

Az emberiség már a kezdetekkor eladta magát, mégpedig hitelbe, a kígyónak. Azután eladta magát gonosz vágyainak, majd földi gazdagságért adta oda magát. Ma eladjuk magunkat a munkának, eladjuk magunkat az közösségi oldalaknak, és lehetne folytatni a végtelenségig, hogy mennyire a Sátán kötelékében vagyunk. Bűnös természetet örököltük, hiábavaló életmódunk teljesen betöltötte röpke éveinket. Természetünk kiteljesedése megfojtja lelkünket, és végül a kárhozatba dobja azt. Ez az ördögi kör addig folytatódik, míg engedjük magunkat megváltani ebből.

„Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Avagy mit adhat az ember váltságul az ő lelkéért?” (Mk 8:36-37, Károli). Semmit! Isten viszont gondoskodott arról, hogy az embert megváltsa ebből az állapotból. Nem arannyal, ezüsttel fizetett, de még lejjel sem! Hogyan is lehetne az örökkévaló lelket materiális dolgon megvásárolni? Megváltásunk ára drága vér volt, a hibátlan és szeplőtlen Bárányé, a Krisztusé.

Mindenkinek ingyen kínálja fel Isten a megváltást, de neki sokba került! Megmentésünk Isten jóindulatán nyugszik, ami Krisztusban lett nyilvánvaló az idők teljességében. Önmagunkat nem tudjuk megváltani, minden próbálkozásunk kudarcot vall, de ha hittel elfogadjuk Krisztus váltságát, akkor kiléphetünk a lelket pusztító mókuskerékből.

Isten adta értünk a legtöbbet. Ne mondd azt, hogy te nem követtél el semmit, hogy te pontosan kezedben tudod tartani a lelkedet, és nincs arra szükséged, hogy valaki megváltson!

Molnár Ottó

 Napi áhítat

Igehely: Róm 13:1–7; Kulcsige: Róm 13:1 „Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, Istentől rendeltetett.”

Néha elgondolkodom azon, hogy milyen lenne az életünk, ha őseink nem vándoroltak volna Európába, és nem telepedtek volna le a Kárpát-medencében? Nemrég találkoztam egy ujgur felmenőkkel rendelkező kazah fiatalemberrel. Örömében videoklipet készített a „távoli rokonnal” arról, hogy milyen hasonló kiejtésű szavaink vannak. Nem érdekes, hogy ezer év múlva is ezek a közös szavak fellelhetők?