2020. április 30., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Imádkozzatok egymásért!

Igehely: Jak 5:13-18; Kulcsige: Jak 5:16 „Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.”

Jakab két különböző, de hasonlóan nehéz állapotra – fizikai betegség és lelki megbotlás – ugyanazt a megoldást ajánlja: a közbenjáró imádságot. Az apostol bátorítja a betegségben szenvedőket, hogy hívják magukhoz a véneket, hogy azok imádságban könyörögjenek felépülésükért. Ami pedig a lelki szabadulást illeti, Jakab alapvetőnek tartja a bűnök egymásnak való megvallását, mint a közbenjáró ima feltételét. Nem találunk utalást arra, hogy az ilyen ima valamilyen „nagy” bűnre vagy súlyos megkötözöttségre utalna. Tehát a hívők közötti őszinteség állandó jellemvonás, a számonkérés pedig rendszeres gyakorlat kell, hogy legyen. Van-e olyan testvéred a gyülekezetben, aki előtt bármikor őszintén kész vagy elszámolni?

Egy ilyen méretű nyitottság ijesztő lehet, de a valóság arról tesz bizonyságot, hogy ha erre nem vagyunk hajlandók a „hétköznapi bűnökkel” kapcsolatosan, akkor nem leszünk képesek megvallani bűneinket rabláncra verve sem. Pedig „igen hasznos az igazak buzgóságos könyörgése”. Ezért legyünk egymással őszinték és számon kérhetőek, hogy testvéreink buzgón és eredményesen imádkozhassanak érettünk!

Szűcs Zsolt

DÉLUTÁN | 

Szolgálat a nehézségek ellenére

Igehely: Ez 2:3-7; Kulcsige: Ez 2:7 „Hirdesd nekik az én igéimet, akár hallgatnak rá, akár nem törődnek vele; hiszen engedetlen nép ez!”

Szolgálatunk egyik legnagyobb akadályoztatása az az ellenállás, ellenségeskedés és sértés, ami azon személyek részéről érkezik, akikkel meg szeretnénk osztani a megváltás csodálatos hírét. Nem vagyunk ezzel egyedül, hiszen az ószövetségi próféták kivétel nélkül szenvedtek azok szavai és kezei által, akikhez Isten küldte őket olykor fenyegető, máskor pedig reményteljes üzenettel. Általában Isten előre megmondta nekik, hogy prófétaként nem is számíthatnak jobb bánásmódra. Az Úr Jézus pedig így figyelmeztette tanítványait, de minket is: „Ha engem üldöznek, titeket is üldözni fognak” (Jn 15:20).

Kedves testvérem, ha elszorul a szíved, mert éppen az bánt téged, akit te az életre szeretnél vezetni, emlékezz a vértanúk magatartására gyilkosaikkal szemben (Krisztus a kereszten, István a kövek alatt)! Ha viszont a bizonyságtevésed lemondását fontolgatod, ne feledd, hogy mi elsősorban Isten dicsőségére hirdetjük az evangéliumot akkor is, amikor Ő a „makacs és konok szívű fiakhoz” küld bennünket!

Szűcs Zsolt

 Napi áhítat

Igehely: Mk 1:21–28 Kulcsige: Mk 1: 22 „Álmélkodtak a tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.”

Jézus tanításán álmélkodtak az emberek. Felismerték a különbséget Jézus és az írástudók tanítása között. Ő hatalommal beszélt; azoknak szavai erőtlenek voltak: „Ő volt a hang, azok csak visszhangok. A Törvényadó, Törvénymagyarázó és Bíró isteni tekintélye úgy átsugárzott tanításán, hogy az írástudók tanítása nem tűnhetett másnak, mint fecsegésnek” (Jamieson, Fausset és Brown kommentár). Szavainak hatalmát cselekedetei és csodái is igazolták. Csoda csodát követett. Megnyilvánult Krisztus abszolút uralma a betegségeken, démonokon, a halálon és a természet elemei felett.