Igehely: 1Jn 5:1-13; Kulcsige: 5:11 „Ez a bizonyságtétel pedig az, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van.”
Egy fiú sok-sok órát töltött el azzal, hogy megépítsen egy kis vitorlás hajót, majd elvitte egy közeli folyóhoz, hogy kipróbálja. De amikor rátette a vízre, az erős szél elsodorta a hajót. A fiút mélységes szomorúság fogta el, hiszen tudta, milyen kemény munka lesz egy másikat építeni. A folyó lentebbi szakaszán egy ember megtalálta a kis hajót, bevitte a városba, és eladta a bolttulajdonosnak. Aznap délután a fiú éppen arrafelé sétált, és észrevette azt az üzlet kirakatában. Bement a boltba, elmondta a tulajdonosnak, hogy az a hajó az övé. Rajta voltak az ő kis jelzései, ám a boltost nem tudta meggyőzni, hogy adja vissza neki. A férfi azt mondta, hogy csakis úgy szerezheti vissza, ha megvásárolja. A fiú annyira vágyott rá, hogy erre is hajlandó volt. Miután átvette a boltos kezéből, azt mondta: ,,Hajócska, te kétszeresen is az enyém vagy. Én készítettelek, és meg is vásároltalak.” Mi is kétszeresen Istenéi vagyunk. Isten teremtett meg minket, és Fiában, Jézus Krisztusban nagy árat fizetett értünk.
Ha ezt hittel elfogadtuk, akkor az örök élet a miénk lett (Jn 5:24). ,,Akié az Fiú, azé az élet, akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban” (12.v.). Az élet ott kezdődik, hogy Jézus Krisztust behívjuk a szívünkbe, s kérjük, hogy legyen életünk Ura. Jézus Krisztusban hinni azt jelenti, hogy hiszünk az Ő istenségében (1Jn 1:1-3), és abban, hogy vére megtisztít minden bűntől (1Jn 1:7). Aki nem hiszi, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia, az nem születhetett Istentől, és nem mondható Isten gyermekének. A jó hír az, hogy ma még lehet fogadni Isten kegyelmes hívását (Jel 22:17).
Ha elfogadtuk Jézust életünk Urának, folyamatosan vele kell járnunk, vagyis félreteszünk minden bűnt, hogy hit által győzedelmeskedjünk az óemberi szokások felett. Aki Istentől született, az képességet kapott erre. Az Istenben való életünknek (az igaz hitnek) jó következményei lesznek: szeretni fogjuk Isten gyermekeit (2.v.). A legfontosabb az Isten iránt való szeretetünk, és parancsolatainak a cselekvése. Ha Isten parancsolatait megtartjuk, akkor szeretjük helyesen a testvéreinket.
Tóth Róbert
Imádkozzunk megtartó hitért! – Hab 2:4
A könyörület leckéje – Mk 2:1-17 (Mk 2:17)
Az örökkévalóság felfoghatatlansága
Igehely: Préd 3:11
A mi Istenünk örökkévaló Isten. ,,Mielőtt hegyek születtek, mielőtt a föld és a világ létrejött, öröktől fogva mindörökké vagy te, ó Isten!” (Zsolt 90:2). Isten az örökkévalóság királya (1Tim 1:17), akinek örökkévaló karjai tartanak (5Móz 33:27). Az Isten munkáját rend és törvényszerűség uralja, övé az időzítés is. „Mindennek rendelt ideje van. Megvan az ideje a születésnek, és megvan az ideje a meghalásnak” (Préd 3:2a). De az igazságtalanságnak és az ítéletnek is. Egyszer minden és mindenki sorra kerül. Az idő is Isten rendjének a része. ,,Amióta Isten kapcsolatban áll a világgal, az idővel is kapcsolatban áll, mégsem lehet Őt idővel mérni, mivel Istennek nincs kezdete vagy vége, valamint tőle ered minden olyan létező dolog, amit időben és idővel lehet meghatározni. Isten mégis az idő felett áll. Isten örökkévalóságban él, nem pedig azon a vonalon, amely a múltat a jövőtől elválasztja” (Robert Duncan Culver).
Az ember viszont véges, és nem képes felfogni Isten alkotásait elejétől a végéig, mivel nincs lehetősége arra, hogy mindenre kiterjedő vizsgálatot végezzen. Magát Istent sem tudja teljesen felfogni és megérteni, mivel képességei korlátozottak. A véges nem fogadhatja be a végtelent. Pál apostol ezt így fejezi ki: ,,Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Milyen megfoghatatlanok az ő ítéletei, és milyen kikutathatatlanok az ő útjai” (Róm 11:33)!
Annak ellenére, hogy végesek vagyunk, mégis tudnunk kell azt, hogy Isten a saját képére teremtett meg minket. Az emberi természet romlottsága miatt ma már természetes hajlamunkká vált, hogy más dolgokkal próbáljuk kielégíteni szükségeinket. És annak ellenére, hogy a bűn megrontotta életünket, Isten kegyelméből rájövünk, hogy semmi mulandó nem töltheti be az Isten alakú űrt bennünk. Istenen kívül semmi sem foglalhatja el Isten helyét. Így készülünk az örökkévalóságra, hiszen tudjuk, hogy egyszer át kell lépnünk oda. Akkor minden átértékelődik.
Minden ősz tapintatosan figyelmeztet a mulandóságunkra. Éveink leperegnek, üt az utolsó óra, és elérkezünk az örökkévalóság kapujába. Felkészültél?
Tóth Róbert
Új hozzászólás