Igehely: Ef 3:1-10; Kulcsige: 3:6 „Hogy tudniillik a pogányok örököstársaink, velünk egy test, és velünk együtt részesek az ígéretben is Krisztus Jézusért az evangélium által.”
„Megígérem, hogy jó leszek, apa!” „Ígérem és fogadom, hogy jóban és rosszban...” „Megígérem, hogy nem fordul elő többé!” Ilyen és ezekhez hasonló ígéretek hagyják el a szánkat. Emberi ígéretek. Néha könnyelmű ígéretek. És aztán feledésbe merülnek, megszegjük őket. Gyarló emberi mivoltunk csak erre képes. De az Isten ígéretei nem ilyenek. Isten ígéretei igazak és ámenek. Pálon keresztül Isten csodás örömhírt hozott nekünk, pogányoknak. Jézus Krisztus vére értünk is hullt, és általa részesei lehetünk mi is az ígéreteknek. Ez az Isten örök végzésének része (11.v.), amit Krisztus Jézusban megvalósított. Rendkívüli érzés olyan ígéretet kapni, amiről biztosan tudjuk, hogy nem lesz megszegve. Örvendjünk és vigadjunk mindnyájan ennek a jó hírnek!
Isten olyan sok jóban részesít bennünket már ebben a földi létben is. Mennyi öröm és csoda várhat még a földi léten túl! Azt gondolom, hogy igencsak kevés időt töltünk azzal, hogy ezen a csodán, ezen a kegyelmi ajándékon gondolkodjunk. Néha egy-egy ilyen témával kapcsolatos igehirdetés alatt megindul a lelkünk ezen a mérhetetlen nagy ajándékon gondolkodva, és hála tölt el bennünket, de később majd újra a háttérbe szorulnak ezek a gondolataink. Nem járja át naponként a szívünket ez a jó hír. Pedig életünket teljesen át kellene hatnia ennek az örömteli lelkületnek. Sugároznia kellene rólunk ennek a nagy kegyelemnek, hogy mi Isten megváltott gyermekei vagyunk (bár meg sem érdemeljük). Látnia kell a világnak rajtunk a ragyogást. Mint valami filmben, amikor a szereplő valami különös fénnyel ragyog, és azt mindenki látja. A tetteinknek, a szavainknak mind erről kellene bizonyságot tenniük. Hogy ragyogsz te, kedves testvérem? Véka alá rejtetted a fényed, vagy engeded, hogy világossá tegye környezetedet? Néha, sajnos, nemcsak a langymelegségünk miatt nem fénylünk, hanem esetenként mi magunk rejtegetjük ezt a fényt, mintha szégyellnivaló lenne. Ne rejtegesd, drága testvérem, hadd ragyogjon be másokat is ez a fény! Hadd nyerjék meg mások is az örök élet ígéretét Krisztusban. Legyünk olyanok, mint Pál, aki sok megpróbáltatást vállalt azért, hogy ezt a csodálatos örömhírt elvigye szerte a világba. Tündököljetek!
Benyowszky Csaba
Könyörögjünk Istenhez, hogy a rohanó életben naponta el tudjunk csendesedni! – JSir 3:26
Tiszteljük az Urat! – Mal 1:1-14 (5Móz 10:12)
Péter tagadása
Igehely: Mt 26:69-75
A legtöbben, akik most ezt a néhány sort olvassák, valószínűleg a Péter tagadásáról szóló történettel már nem egyszer, és nem is csak kétszer találkoztak. Jómagam is sokszor olvastam már, és mindig erősen hatott rám. Egy ideje másként tekintek erre a történetre, mint régen. Most sajnálattal és szomorúsággal tölt el. Régen inkább megvetést és szánalmat éreztem. Benned, kedves olvasó, milyen érzéseket lobbant lángra ez az esemény? Az én érzésvilágom azért változott, mert egyre inkább magamra ismerek benne. Egyre jobban látom, hogy ez a történet mennyire rólam szól.
A mi kis hétköznapjainkban is számos alkalommal megtagadjuk Jézust. Amikor egy adott szituációban elhallgatjuk az igazságot, nem vállaljuk fel, hogy Krisztuséi vagyunk, nem adjuk meg a biblikus választ/megoldást az adott kérdésre, mert félünk felvállalni, hogy az övéi vagyunk, akkor pont úgy megtagadtuk Őt, mint Péter azon az éjszakán. Néha csak sunnyogunk, lapulunk és reménykedünk, hogy nem kérdeznek rá konkrétan, hogy mi a véleményünk egy adott kérdésben. Mindezt csak azért tesszük, mert nem akarjuk vállalni azt, akik vagyunk, akikké váltunk Krisztus szenvedése árán. Pont a legfontosabbat hallgatjuk el. Nem árulás ez?! És itt most senki ne gondolja, hogy tömegek előtti vallástételről írok. Egy egyszerű, négyszemközti beszélgetésben is elbukunk, amikor a gyávaságunk hatalmasabb, mint az örömünk Krisztusban.
Arra kérlek, kedves olvasó, hogy szánj rá egy kis időt, és gondolkodj el azon, hogy az utóbbi időben hány alkalommal lett volna alkalmad megvallani Őt, és te mégsem tetted meg. Szánj időt a megbánásra, és tégy komoly elhatározásokat arra nézve, hogy ezt a jövőben másként teszed majd. Egy elmulasztott bizonyságtétel egyben tagadás is! Hadd legyünk a jövőben Krisztus bátor gyermekei, akik nem félünk, ha a világ számon kér hitünk miatt. Bátran kezdeményezzünk olyan beszélgetéseket, amiben alkalmunk nyílik megvallani, hogy milyen csodás módon lettünk Isten gyermekeivé, és mutassuk meg másoknak is az üdvösség útját.
Benyowszky Csaba
Új hozzászólás