2018. szeptember 28., péntek

DÉLELŐTT | 
Lopás helyett célirányú munka

Igehely: Ef 4:17-24.28; Kulcsige: Ef 4:28 „A tolvaj többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek.”

Azzal kezdi Pál ezt a gondolatsort az Ef 4:1-ben, hogy azoknak az élete, akiket az ÚR elhívott, méltó kell legyen, ahhoz az elhíváshoz, melyet az Úrtól kaptak. Majd rámutat arra, hogy ez az életmód nagy részben a gyülekezetben valósul meg, amikor a tagok szeretetet gyakorolnak egymás felé. A 14-ik verstől visszautal ide: „mondom tehát…” és nagyon határozottan rámutat az élet megváltozásának fontosságára. Ennek a változásnak nem külső vallásosságban kell megnyilvánulnia, hanem abban, ahogy viszonyulok testvéreimhez. Ezt nem tehetem többet pogány módra „ha jól tanultam a Krisztust”, ha a tanítás által tényleg a történelmi Jézussal találkoztam, őt ismertem meg. És az életnek ez a változása az anyagiak területére nézve is érvényes (28): 1. Teljesen kizárt a lopás lehetősége. 2. Az egyetlen helyes cselekedet pedig a becsületes munka. Az, aki eddig lopott, nem csak annyit tesz, hogy abbahagyja, hanem teljesen megváltozik az élete iránya, azaz ad a szűkölködőknek. Aki tudatosan erre az útra lép, annak Isten a következőt üzeni: „Boldog mindenki, aki az URat féli, és az ő útjain jár. Kezed munkája után élsz, boldog vagy, és jól megy sorod. (Zsolt 128:1-2).

Ferenczi Lajos

DÉLUTÁN | 

Összeesküvésből való szabadulás

Igehely: ApCsel 23:12-24

Pál maga is valamikor azt az utat járta, melyet most azok, akik az életére törtek. Számára a változást a Jézussal való találkozás hozta, amikor felismerte, hogy amit Isten Jézusban adni akar neki, sokkal értékesebb annál, amije neki, sőt nem csak neki, hanem magának a zsidó nemzetnek van. A Filippi 3-ban azokat az értékeket, amelyek miatt egykor küzdött, amelyek megvédéséért embereket volt képes üldözni, meghurcolni, börtönbe vetni, kárnak és szemétnek nevezi. Mert az, amiben ez a több mint 40 férfi volt, halott vallás csupán, ami fanatikussá teszi az embert, és nyomában nem jár semmi jó. Viszont Jézusban magával az élettel ajándékozott meg Isten, azzal az új élettel, melynek Ő maga a forrása.

1. Éld és hirdesd ezt az életet, amit neked is adott Isten Jézusban. Ha még nem a tied, keresd, mert csak ezt az életet érdemes emberként élni.

2. Ha ezen az úton jársz, nem mindenki fog támogatni. Azt mondja Pál: „De mindazokat, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, szintén üldözni fogják.” De ugyanez a Pál ezt is mondja: „De mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket (Róm 8:37).” Ezért légy bátor Jézus követésében, és a róla szóló bizonyságtételben.

Ferenczi Lajos

 Napi áhítat

Igehely: 1Thessz 2:13–20; Kulcsige: 1Thessz 2:14 „Mert ti, testvéreim, hasonlóvá lettetek az Isten gyülekezeteihez, amelyek Júdeában vannak, és a Krisztus Jézusban hisznek, mivel ugyanazokat szenvedtétek el ti is a saját népetektől, mint ők a zsidóktól.”

Amint a thesszalonikai gyülekezet megszületett, egy új valóságban is találták magukat. A helyi gyülekezet identitása nem abban merül ki, hogy Krisztus és mi, thesszalonikaiak. Pál kinyitja az ablakot, és megmutatja az új testvéreknek, hova is kerültek: „Mert ti, testvéreim, hasonlóvá lettetek az Isten gyülekezeteihez, amelyek Júdeában vannak, és a Krisztus Jézusban hisznek, mivel ugyanazokat szenvedtétek el ti is a saját népetektől, mint ők a zsidóktól” (14.v.).