2024. február 25., vasárnap

DÉLELŐTT | 
A hírhozó és az üzenet tisztelete

– Mt 10:40–42; Kulcsige: Mt 10:42 „Aki pedig csak egyetlen pohár friss vizet ad inni egynek e kicsinyek közül, mert az tanítvány: bizony mondom nektek, semmiképpen sem fogja elveszteni jutalmát.”

Az Úr Jézus arra tanít bennünket, hogy legyünk készek befogadni tanítványait, és ellátni őket mindennel, amire szükségük van. Egy pohár hideg víz is sokat jelent, de lehet ennél többet is adni azoknak, akik életüket Krisztus követésére szentelték. A tanítványok nyilván azért fáradoznak, hogy a Mesterük akaratát teljesítsék. Az ő akarata pedig az, hogy az örömhír terjedjen ezen a földön.

A súnémi asszony példája az Ószövetségben követendő példa lehet előttünk. Észrevette a szükséget, és kész volt kezdeményezni. Férjének azt javasolta, hogy építsenek egy kis felső szobát, tegyenek bele ágyat, asztalt, széket és mécsest, hogy amikor Elizeus próféta hozzájuk látogat, legyen hol tartózkodnia. Bizonyára, emellett az ételről sem feledkezett meg. Milyen kedves dolog és áldással járó cselekedet az, amikor Isten szolgái napjainkban is vendégszeretetben részesülnek! Te is kész vagy befogadni az Úr szolgáit?

Az Úr szolgáit befogadó ember jól teszi, ha figyel arra a beszédre is, ami Istentől származik. A tanítványok befogadása nem mindig jelenti azt, hogy a tőlük származó üzenet befogadása is megtörténik. Gondoljunk csak Máriára és Mártára, akik befogadták ugyan az Úr Jézust hajlékukba, de csak Mária ült le Jézus lábához, hogy meghallgassa tanítását. Márta eközben mással foglalkozott. A hírhozó és üzenetének tisztelete abban is megnyilvánul, hogy a befogadók meghallgatják az Istentől származó üzenetet. Milyen furcsa lenne csak befogadni Isten követét a lakásunkba, hogy aztán magára hagyjuk, mert neki és nekünk is az a jó, ha nem keresztezzük egymás útjait! De ha a befogadás tanítványi közösséget is eredményez, akkor az testi és lelki haszonnal is jár. Ki volt az, akinek az utóbbi időben nemcsak a jelenlétét tisztelted meg, hanem tanítását is?

Legyen előttünk most egyik énekünk versszaka, és tegyük meg azt, amire Isten Lelke indít bennünket! „Megváltónk lábához leült Mária, / Hallgatta Igéjét Betániába’. / Kiválasztotta javát, üdvül Jézus szent szavát. / Jézus lábánál van nekem is lakom, / Ahol csendben ülve csak őt hallgatom.”

Veress Ernő

Imaáhítat: 

Kérjük az Urat a vendég- és helyi igehirdetőkért, hogy Krisztus áldásának teljességét adják át! – Róm 15:29-30

Bibliaóra: 

Teljesítsd a küldetésed! – Ézs 50:4-11; 52:7-12 (Ézs 50:4)

DÉLUTÁN | 

Járuljatok bizalommal könyörülő Urunkhoz!

Igehely: Zsid 4:14–16; Kulcsige: Zsi 4:16 „Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.”

Kijelölt igeszakaszunkban két felszólítás olvasható: „Ragaszkodjunk hitvallásunkhoz!” (14.v.) és „Járuljunk bizalommal a kegyelem trónusához!” (16.v.). E két felszólítást két indoklás előzi meg, melyeket érdemes fontolóra venni, amikor engedelmeskedni készülünk. Az első felszólítás alapját az adja, hogy nagy főpapunk van, ezért ragaszkodjunk hitvallásunkhoz. A második felszólítás mögött pedig az található, hogy Jézus hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben. Ennek ismerete elég kell legyen ahhoz, hogy bizalommal járuljunk hozzá. De miért is van szükségünk a kegyelem királyi székéhez járulni? Azért, mert ott irgalmat és kegyelmet találunk. Krisztus esedezik értünk, ahogyan a Zsid 7:25 mondja: „Ezért üdvözíteni tudja örökre azokat, aki általa járulnak Istenhez, hiszen ő mindenkor él, hogy esedezzék értük.”

Ismeretes, hogy az Ószövetség korában csak a főpap számára volt elérhető Isten jelenléte, amikor a nagy engesztelés napján beléphetett a szentek szentjébe. Az Úr Jézus ezt a korlátot halála által eltörölte. Ezért most az Ige bátorít bennünket, hogy használjuk ki az adott lehetőséget és közeledjünk a kegyelem trónusához. Méghozzá bizalommal közeledjünk hozzá! Spurgeon találóan fogalmazott, amikor a következőket mondta: „Mivel tudjuk azt, hogy Vőlegényünk a mennyekben uralkodik, és jobban szeret minket, mint mi önmagunkat, ne késlekedjünk, hanem közeledjünk a kegyelem trónusához!” A 10. fejezet 22. versében a Zsidókhoz írt levél írója ismételten felszólít arra, hogy igaz szívvel és teljes hittel járuljunk Urunkhoz, mint akiknek a szíve megtisztult a gonosz lelkiismerettől. A bizalommal való járulás csak úgy lehetséges, ha rendezett kapcsolatunk van Urunkkal. Ha nem vádol a lelkiismeretünk, és nem terhelnek bűneink.

De vajon megtesszük-e azt, amire bátorít Isten Igéje? Emlékezzünk csak egyik énekünkre, amelyben az énekíró kérdéseire most őszintén válaszolhatunk: „Ó, mondd, mikor volt az a nap, az a perc, Az Úr előtt, hogy térdre hulltál, És hőn kérted Őt, a jó Megmentőt, Adja néked is irgalmát?”

Veress Ernő

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
1 + 4 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Lk 2:1–7; Kulcsige: Lk 2:7 „És megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely.”

Karácsonykor eszünkbe jutnak szeretteink, ismerőseink. Isten is gondolt reánk, és elküldte Fiát a mi világunkba: „hála legyen az Istennek kimondhatatlan ajándékáért” (1Kor 9:15). Isten jóságáról, szeretetéről tanúskodik: „Leszállott a mennyei fényből, elhagyta a dicső hazát, hogy széttörhesse rabbilincsünk, hogy hintsen az éjbe sugárt” (ÚHH 499).