2018. december 7., péntek

DÉLELŐTT | 
A kegyelem edény: Isten használatában

Igehely: Ef 2:1-13; Kulcsige: Ef 2:10 „Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.”

Az eljövendő Krisztus az, akinek köszönhetjük új életünket, mert előtte vétkeink és bűneink miatt halottak voltunk. De most élünk, annak következményeként, hogy az ő Lelkéből adott nekünk. Testiek, érzékiek és a harag fiai voltunk, mint a többiek. Szóba álltunk az ördöggel és becsapódtunk. A testi kívánságok teljesítője, vagy megoldója maga az ördög, aki az engedetlenség fiaiban működik.

Istennek egészen más a terve az emberrel. Nemcsak szeretete nagy, hanem irgalma is. Visszahozott minket a halálból Krisztussal együtt, életre keltett és most, mint megtisztított edényeket akar használni. Nem az üdvösségünkért kell szolgáljuk Őt, mert azt kegyelemből kaptuk, hit által.

Az újjászületéskor jó cselekedeteket bízott ránk, hogy azok szerint éljünk. Rosszat tettünk eleget, sőt nagyon sokat. Itt az ideje, hogy Krisztus példáját követve, mindig csak a jót tegyük. Az Ő vére által maradhatunk Isten jelenlétében és várhatjuk visszajövetelét. Várjuk örömmel!

Veress Bálint

DÉLUTÁN | 

Vigyázzunk, hogy teljes jutalmat nyerjünk!

Igehely: 2Jn 4-9

A mennyországot Isten ajándékba adja azoknak, akik Jézus Krisztust elfogadják, de ezen felül jutalmat ad a hűségesen szolgálóknak. Koronát ígér azoknak, akik hűek maradnak. (Jel 2:10, 3:11) Igénk arra utal, hogy vigyázzunk, hogy teljes jutalmat nyerjünk. Mi szükséges ehhez, vegyük sorra: Igazságban kell járnunk (4); szeretnünk kell egymást (5); járjunk az Úr parancsolatai szerint (6); maradjunk meg a hitvallásunk mellett: Jézus testben megjelent Isten (7); maradjunk meg a Krisztus tudománya mellett (9). Ha új életünk van, ezek természetes velejárói lesznek a krisztusi életnek, de ne felejtsük el, hogy kísértések is vannak, és ellen széllel harcolunk, tévtanítók is próbálnak a befolyásuk alá kényszeríteni, ezért bíztat az Ige, hogy „vigyázzatok magatokra, hogy el ne veszítsétek azt, amit munkáltunk, hanem teljes jutalmat nyerjünk.”

Ma este imádkozzunk azokért, akiknek megbicsaklott a hite Jézus Krisztusban. Könyörögjünk helyreállásért, hogy ez az ünnepi idő hozzon változást az életükben!

Budai Lajos

 Napi áhítat

Igehely: Mk 1:21–28 Kulcsige: Mk 1: 22 „Álmélkodtak a tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.”

Jézus tanításán álmélkodtak az emberek. Felismerték a különbséget Jézus és az írástudók tanítása között. Ő hatalommal beszélt; azoknak szavai erőtlenek voltak: „Ő volt a hang, azok csak visszhangok. A Törvényadó, Törvénymagyarázó és Bíró isteni tekintélye úgy átsugárzott tanításán, hogy az írástudók tanítása nem tűnhetett másnak, mint fecsegésnek” (Jamieson, Fausset és Brown kommentár). Szavainak hatalmát cselekedetei és csodái is igazolták. Csoda csodát követett. Megnyilvánult Krisztus abszolút uralma a betegségeken, démonokon, a halálon és a természet elemei felett.