Május 29 – Vasárnap
d.e. Atyai megnyilvánulások – Lk 15:11-32
„És útra kelve el is ment az apjához. De az apja kijött, és kérlelte őt.” (Lk 15:20a, 28b)
„És útra kelve el is ment az apjához. De az apja kijött, és kérlelte őt.” (Lk 15:20a, 28b)
De te mondd meg a fáraónak: Így szól az Úr: Izráel az én elsőszülött fiam. (2Móz 4:22)
Az Atya fiának tekinti Izráelt, méghozzá elsőszülött fiának. S ezt nemcsak a népnek adja tudtára, hanem a fáraónak is. Milyen kiváltság, hogy egy viszontagságos világban van egy hatalmas Isten, aki nem közömbösen tekint az emberre, hanem értékesnek, fontosnak tartja.
Így nevez majd engem: Atyám vagy, én Istenem, szabadító kősziklám! (Zsolt 89:27)
Mekkora kiváltság az, amikor az ember az élő Istent, az Uraknak Urát „Atyám”-nak szólíthatja. Étán, a zsoltáríró, Istentől kapta a kijelentést látomásban, hogy Isten keres egy embert, és megtalálta Dávidot, akit kiválasztott magának. Isten ma is keres embereket, figyeli az életüket, keresi az őszinte szívűt, az egyenest, akit felkenhet és megáldhat.
Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: „Abbá, Atyám!” (Róm 8:15)
Egy napot ismét „mának” jelöl ki. Dávid által hosszú idő múlva így szól, ahogyan előbb is mondtuk: „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket!” (Zsid 4:7)
Egy néppé teszem őket abban az országban, Izráel hegyein, és egy király fog uralkodni mindnyájuk fölött. Nem lesz többé két nép, és nem szakadnak soha többé két királyságra. (Ez 37:22)