Mindennapi áhítatok

2024. július 6., szombat

Igehely: Jel 6:9–11; Kulcsige: Jel 6:11 „Akkor fehér ruha adatott mindegyiküknek, és megmondatott nekik, hogy nyugodjanak még egy kis ideig, amíg teljes nem lesz azoknak a szolgatársaiknak és testvéreiknek a száma, akiket ugyanúgy megölnek, mint őket.”

A világtörténelemben számtalan, különböző ideológiáért, célokért mártírhalált szenvedett emberről tudunk. Sajnos, áldozatuk sok esetben értelmetlennek bizonyult.

2024. július 5., péntek

Igehely: Dán 3:8–18; Kulcsige: Dán 3:17 „Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó, király!”

Az előttünk álló ifjak Istenbe vetett hitükről, bizalmukról és reménységükről tesznek bizonyságot. Isten ebben a fogságban már eddig is csodálatosan megáldotta őket. De a mostani helyzetükben még nagyobb próbára lett téve a hitük. Itt már nem volt elég csupán megvallani Istenbe vetett hitüket.

2024. július 4., csütörtök

Igehely: ApCsel 12:1–5; Kulcsige: ApCsel 12:5 „Pétert tehát a börtönben őrizték, a gyülekezet pedig buzgón imádkozott érte Istenhez.”

Heródes unokája, Agrippa, minden áron helyre akarta állítani az egykori virágzó birodalmat. Népszerűségének növelése érdekében a farizeusi törvényekhez és előírásokhoz alkalmazkodva kezdett kormányozni. Kihasználta s aktívan támogatta a keresztyénüldözést, amely teljében tombolt Jeruzsálemben.

2024. július 3., szerda

Igehely: Jn 15:18–25; Kulcsige: Jn 15:18 „Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket.”

Jézus a búcsúbeszédét feltételes módban folytatja: „ha…” Ez nem azt jelenti, hogy egy bizonytalan dologról van szó. Inkább úgy értelmezhető, hogy amikor gyűlöl titeket a világ, jusson eszetekbe, hogy én, a Mester már megjártam a gyűlölködés útját. A 20.

2024. július 2., kedd

Igehely: Mt 24:4–13; Kulcsige: Mt 24:9 „Akkor átadnak titeket kínvallatásra, megölnek benneteket, és gyűlöl titeket minden nép az én nevemért.”

Arra a kérdésre, hogy mikor jön el a világvége, Jézus válasza nem nevez meg egy időpontot. Inkább az azt megelőző eseményekről beszél. A 9. versben mindnyájukat megdöbbentő jövendölést kell hallaniuk. És ez nem egy távoli időszakra utal.

2024. július 1., hétfő

Igehely: Mt 5:10–12; Kulcsige: Mt 5:10 „Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa.”

Nincs olyan ember, aki ne szeretne boldog lenni. Jézus látja az őt követő sokaság szívének vágyát, reménységét, boldogság utáni éhezését, s ott a hegyen elmondja, kik is a boldogok. Talán megdöbbenéssel és értetlenséggel fogadják ezt a különleges értelmezését a boldogságnak.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: ApCsel 21:1–6 Kulcsige: ApCsel 21:4 „Felkerestük a tanítványokat, és ott maradtunk hét napig. Ők a Lélek indítására azt mondták Pálnak, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe.”

Az Úr szolgája, Pál, Jeruzsálem felé halad, bár tudja, hogy ott nyomorúság vár rá. Megy, mert tudja, mi a küldetése, tudja, mi az élete legfőbb célja: bizonyságot tenni Jézus Krisztusról, a Megváltóról. Elvinni azt a jó hírt minél több embernek, hogy Jézus legyőzte a halált, nem számít, milyen távolságot kell megtenni, vagy milyen áldozatot kell vállalni ezért.

Mi tudjuk, hogy milyen irányba haladunk? Hála az Úrnak, hogy igen, tudhatjuk: a mennyei Jeruzsálem felé tartunk. Célunk az, hogy örökké ott legyünk majd Megváltónkkal és a megváltottakkal.