Igehely: Mt 21:1-7; Kulcsige: Mt 21:3 „Ha valaki szólna nektek, mondjátok meg, hogy az Úrnak van szüksége rájuk, és azonnal elengedi azokat.”
Teológiai képzésem első éveiben egyik társammal elmentünk egy gyülekezetbe. Virágvasárnap volt.
Igehely: Mt 6:27-34; Kulcsige: Mt 6:28 „Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mező liliomait, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak.”
Jézus nem volt közömbös a növényvilág iránt, de nem is tulajdonított annak túlzott jelentőséget. Tudott gyönyörködni a fák és virágok szépségében, és lelkesedéssel hívta fel mások figyelmét káprázatos díszükre. Jézus mindezekben a Teremtő hatalmát és gondoskodását látta.
Igehely: Mt 24:29-31; Kulcsige: Mt 24:29 „Közvetlenül ama napok nyomorúsága után pedig a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóoszlopai megrendülnek.”
Amikor Jézus eltávozott erről a földről, felemelkedett és felhő takarta el. Az angyalok szerint hasonlóan fog visszatérni. De mielőtt visszajönne, földi és égi jelek sorozata fog megtörténni. Az ég néha átvitt értelemben a mennyországot, Isten lakozásának helyét jelenti.
Igehely: Jn 3:5-15; Kulcsige: Jn 3:8 „A szél fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hová megy: így van mindenki, aki a Lélektől született.”
A levegő, a vízhez hasonlóan, meghatározó feltétele az élet fennmaradásának. Jézus a szélfúváshoz hasonlítja a Lélek munkáját, amikor Nikodémusnak az újjászületés csodáját szemlélteti. A levegő és szél azért alkalmas a lelki jelenségek magyarázására, mert mindkettő láthatatlan.
Igehely: Jn 4:1-15; Kulcsige: Jn 4:10 „Jézus így válaszolt: Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom! – te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet.”
Jézus tanításaiban gyakran megjelenik a víz, mint metafora. Többféle értelemben használja ezt a képet, amikor elvont lelki igazságokat szemléltet. A szomjas lelkű samáriai nő előtt is ezt a szimbólumot csillantotta fel.
Igehely: Mt 27:45-54; Kulcsige: Mt 27:51 „És íme, a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt, a föld megrendült, és a sziklák meghasadtak.”
Egyetlen személy élt bolygónkon, akinek nem a föld adott életet, hanem ő adott életet a földnek. Nem a föld, amelyen élünk, a legfontosabb, hanem az, aki kívülről jött. Övé a föld, annak teljessége, és minden, ami rajta van.
Igehely: ApCsel 19:1–7 Kulcsige: ApCsel 19:6 „És amikor Pál rájuk tette a kezét, leszállt rájuk a Szentlélek, úgyhogy különböző nyelveken szóltak, és prófétáltak.”
Furcsa olyan „hívőkről” olvasni, akik nem is hallottak a Szentlélekről, de az akkori viszonyokat tekintve ez teljesen érthető. Az Ószövetségben minden prófétának lehettek tanítványai, ezek valószínűleg a Jánoséi lehettek, ha csak az ő keresztségét ismerték. Emellett a pünkösdi eseményekről biztosan nem tudtak, de lehet, hogy még Jézus haláláról és feltámadásáról sem. Pál apostolnak kellett őket felvilágosítania, és mivel János már előkészítette a talajt, az ige jó földbe hullott: a tanítványok felismerték Jézusban a Messiást és Megváltójukat.