Igehely: ApCsel 19:1–7 Kulcsige: ApCsel 19:6 „És amikor Pál rájuk tette a kezét, leszállt rájuk a Szentlélek, úgyhogy különböző nyelveken szóltak, és prófétáltak.”
Furcsa olyan „hívőkről” olvasni, akik nem is hallottak a Szentlélekről, de az akkori viszonyokat tekintve ez teljesen érthető. Az Ószövetségben minden prófétának lehettek tanítványai, ezek valószínűleg a Jánoséi lehettek, ha csak az ő keresztségét ismerték. Emellett a pünkösdi eseményekről biztosan nem tudtak, de lehet, hogy még Jézus haláláról és feltámadásáról sem. Pál apostolnak kellett őket felvilágosítania, és mivel János már előkészítette a talajt, az ige jó földbe hullott: a tanítványok felismerték Jézusban a Messiást és Megváltójukat. Ezt az bizonyítja, hogy lakozást vett bennük a Szentlélek.
Milyen jó, hogy nekünk ma már a teljes Írás a rendelkezésünkre áll, és abban minden megvan, ami az üdvösséghez szükséges! Milyen jó, hogy Jézus nemcsak térképet, hanem idegenvezetőt is hagyott hátra a Szentlélek személyében! Adjunk ma hálát ezért, ugyanakkor imádkozzunk azokért a népekért, akiknek e tanítványokhoz hasonlóan még nem volt lehetőségük a Jézusról szóló evangélium megismerésére!
Szekrényes József
Aki hallja és cselekszi
Igehely: Mt 7:21–27 Kulcsige: Mt 7:24 „Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló a bölcs emberhez, aki kősziklára építette a házát.”
A példázatbeli bölcs és bolond ember szinte tökéletesen egyforma. Mindkettő tud házat építeni. Mindkettő tudja, hogy szükség van fundamentumra. Mindkettőt éri árvíz és szelek. Egyetlen különbség van: a hely, ahova építettek. A homokos, puha talaj nem bírja megtartani az épületet. Nem jó alap a házépítésre.
A valóságban létező bölcs és bolond emberek is lehetnek a végletekig hasonlóak: mindkettő ismeri Jézus tanítását, vallásos életet él. Mindkettőt érik megpróbáltatások, Jézus ugyanis nem mondja, hogy a bölcset ezek el fogják kerülni. Az egyetlen különbség nem a tudás mennyiségében, hanem a megismert ige követésében, illetve mellőzésében van. Jézus azt mondja, hogy az Ő beszédét hallgatva is lehet bolondnak lenni – ha nem alkalmazzuk azt.
Aggasztó lehet, hogy Jézus még olyanokat is megtagad, akik cselekedeteket is fel tudnak mutatni, még csak nem is mindennapiakat: prófétáltak, ördögöket űztek. Lehet, hogy embereket (sőt talán önmagukat is) sikerült megtéveszteniük, azt állítva, hogy mindezt a Jézus nevében tették, de Ő ismeri az igazi motivációt. Ha a hitünk valódi, és a cselekedeteink is ezt bizonyítják, akkor nincs mitől félnünk.
Szekrényes József