Mindennapi áhítatok

2017. november 25., szombat

Igehely: 2Kor 5:11-21; Kulcsige: 2Kor 5:15 „Azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.”

A látszat, a reklám sokszor csal. Megtéveszt. Önmegítélésünk is félre vezethet. Embertársaink véleménye sem mindig a legpontosabb ténymegállapítás. A gondolat és érzelem világunk azonban jó alapot szolgáltathat annak kiderítéséhez, hogy kinek, minek élünk.

2017. november 24., péntek

Igehely: Kol 3:5-17; Kulcsige: Kol 3:9-10 „Ne hazudjatok egymásnak, mert levetkőztétek a régi embert cselekedeteivel együtt és felöltöztétek az új embert, aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje őt.”

Tegnap már elmélkedtünk az új ember felöltéséről. Ma elmélyítjük. Ez a levél is abban az évben keletkezett, mint az efézusi. Ebben Pál apostol különböző hamis tanításokkal, téves gyakorlatokkal foglalkozik.

2017. november 23., csütörtök

Igehely: Ef 4:17-32; Kulcsige: Ef 4:23 „Újuljatok meg lelketekben és elmétekben!”

Istenhez viszonyulásunk jól nyomon követhető, tetten érhető az emberekhez fűződő viszonyulásunkon. El kell jutnunk az Isten Fia megismerésének egységére, a felnőtt korra. Másik lehetőségünk a pogányok életstílusát követni, akiket hiábavaló és önző gondolatok vezérelnek.

2017. november 22., szerda

Igehely: Ez 18:25-32; Kulcsige: Ez 18:31b „Újuljatok meg szívetekben és lelketekben!”

Alapigénket Ezékiel, a fogságban élő próféta könyvéből olvastuk. Benne Isten leleplezi népének bűneit, meghirdetteti azok következményét, rámutat a szabadulás egyetlen lehetőségére: a megtérés kivezető útjára. Könnyebb Istent kritizálni, mint saját bűnünket, rossz lelkiállapotunkat belátni.

2017. november 21., kedd

Igehely: ApCsel 13:38-49; Kulcsige: ApCsel 13:46b „Először nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét, mivel azonban ti elutasítottátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk.”

Természetesen, kötelességünknek és kiváltságunknak tartjuk élni és hirdetni az Úr Jézus evangéliumát a saját családunknak és népünknek. Ezt bátran tették Pálék a pizidiai Antiókhiában is.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 1Kor 4:14–21 Kulcsige: 1Kor 4:21 „Mit akartok? Bottal menjek hozzátok, vagy szeretettel és szelíd lélekkel?”

A szeretet és a szelídség nem zárja ki az ostor, a bot – vagyis a kemény, érzelmekkel fűtött dorgálás – alkalmazását. Sőt! Vannak helyzetek, amikor ezekhez kell folyamodni, szó szerinti értelemben is. Ha ezeket az eszközöket „a szeretet karjával mozgatják” (C.H. Spurgeon), abból nem keletkezhet kár. Csak az az ember tud helyesen bánni ezekkel az eszközökkel, aki előbb önmagát fenyíti és fegyelmezi meg, aki folyamatos ostorozás alatt áll. Nekünk is mindig kezünk ügyében van a „bot”. Tudjuk-e rendeltetésszerűen használni?