Mindennapi áhítatok

2018. május 29., kedd

Igehely: 2Kir 5:1-5; Kulcsige: 2Kir 5:3 „Ez így szólt úrnőjéhez: Bárcsak eljutna az én uram a samáriai prófétához, az majd meggyógyítaná a bélpoklosságából.”

Egy kislány messze került hazájából, Izrael földjéről. Édesapja és édesanyja részéről olyan nevelésben részesült, hogy ifjú gyermekkorban megismerte Izrael Istenét. Ez volt az oka, hogy távol a szüleitől sem esett kétségbe.

2018. május 28., hétfő

Igehely: 1Sám 3:1-21; Kulcsige: 1Sám 3:9 „Azért ezt mondta Éli Sámuelnek: Menj, feküdj le, és ha újból szólít, ezt mondd: Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád! Sámuel elment, és lefeküdt a helyére.”

Sámuel a Szent Sátornál, Éli pap mellett élte ifjú éveit. A főpap fiai és a nép bűnei miatt ritkán jelent meg ott Isten dicsősége, ezért ritkán kaptak isteni kijelentést is. Éli főpap ismerte az Isten hangját, mert fiatalabb korában kijelentést nyert tőle.

2018. május 27., vasárnap

Igehely: Jn 1:9-14; Kulcsige: Jn 1:12 „Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében.”

Egy történet szerint volt egy ember, aki egy pincelakásban élte életét. Szerény otthonába csak egy kis ablaknyíláson át szűrődött be a napfény. Amikor a nap kósza sugarai áthatoltak a szűk nyíláson, szívét megörvendeztette. Minden nap várta a napfelkeltét, mert szerette a világosságot.

2018. május 26., szombat

Igehely: Ef 1:1-14; Kulcsige: Ef 1:13 „Őbenne pedig titeket is, akik hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek, eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel.”

Pál apostol felsorolja azokat a lelki áldásokat, amelyek biztosítva vannak mindazoknak, akik hisznek Jézus Krisztusban. A mennyei világ áldásaiban részesülni a legnagyobb kiváltság, amit csak el lehet képzelni ebben a földi életben.

2018. május 25., péntek

Igehely: ApCsel 15:4-12; Kulcsige: ApCsel 15:8 „A szíveket ismerő Isten pedig bizonyságot tett mellettük, amikor éppen úgy megadta nekik is a Szentlelket, ahogyan nekünk.”

A megtért zsidók és a megtért pogányok több területen is különböztek egymástól. A különbségek hangoztatásával feszültségek keletkeztek, ugyanakkor az evangélium üzenetének a terjesztése is veszélyeztetve lett.

2018. május 24., csütörtök

Igehely: ApCsel 19:1-7; Kulcsige: ApCsel 19:6 „És amikor Pál rájuk tette a kezét, leszállt rájuk a Szentlélek, úgyhogy különböző nyelveken szóltak, és prófétáltak.”

Ebből az igéből látható, milyen szoros kapcsolat van a Szentlélek és a Jézus személye között. Csak azok kaphatják meg a Szentlelket, akik hallottak Jézusról és hisznek benne. Az igazi hit magába foglalja a Jézus Krisztusba vetett bizalmat és a készséges engedelmességet parancsolatai iránt.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Filem 1:8–14 Kulcsige: Filem 1:14 „Beleegyezésed nélkül azonban semmit sem akartam tenni, hogy jótetted ne kényszerű, hanem önkéntes legyen.”

Pál apostol szeretetteljes szívességkéréssel fordul Filemonhoz, mint testvéréhez az Úrban. Megtehetné, hogy parancsoljon is, de nem teszi. Onézimoszról van szó, aki Filemonnál szolgált és megszökött, de közben Pált és Jézust megismerve megtért, és hasznos lett a szolgálatban. Pál szeretné, ha Filemon visszafogadná őt, aki már neki is hasznos lehet. Pálnak az a szeretetteljes kérése Filemonhoz, hogy úgy fogadja Onézimoszt, mintha magát Pált fogadná. Ez keresztyén kötelessége is lenne, de úgy lenne szép, ha mégis önként, szeretetből fogadná vissza, és nem csupán kötelességből.