Mindennapi áhítatok

2019. június 28., péntek

Igehely: Zak 5:1-11; Kulcsige: 5:5 „Azután előlépett a velem beszélő angyal, és ezt mondta: Tekints fel, és nézd, mi közeledik itt!”

A régiek még tudták, hogy lesz ítélet napja. Isten elé kerül majd minden és mindenki. E földön élő valamennyi ember valamennyi tette. És senki sem kerülheti el azt, amit megérdemel: akár jót, akár gonoszt cselekedett (Zsid 9:27).

2019. június 27., csütörtök

Igehely: Zak 4:1-13; Kulcsige: 4:6 „Erre ő így szólt hozzám:Ezt az igét küldi az Úr Zerubbábelnek: «Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! – mondja a Seregek Ura.»”

A lámpatartó emberi beavatkozás nélkül, tehát nem erővel, és nem hatalommal, hanem mintegy önmagától telik meg olajjal a kimeríthetetlen forrásból. Az angyal arra mutat, hogy Zerubbábel Isten Lelkének bőséges áldása révén fogja befejezni azt, amit elkezdett: a templom építését.

2019. június 26., szerda

Igehely: Zak 3:1-10; Kulcsige: 3:4 „Azután ezt mondta az angyal az előtte állóknak: Vegyétek le róla a piszkos ruhát! Neki pedig ezt mondta: Nézd! Elvettem a bűnödet, és díszes ruhába öltöztetlek téged.”

Jósua főpap vád alatt van. A mennyei bíróságon nem derül ki, hogy Jósuát mivel vádolja a Sátán. Az angyal nem mondja meg azt sem, hogy ez a vád igaz-e, vagy alaptalan? Ennél fontosabbat tesz: leállítja a Sátánt.

2019. június 25., kedd

Igehely: Zak 2:5-17 (2:1-13); Kulcsige: 2:14 „Ujjongj, örülj, Sion leánya, mert jövök már, és veled fogok lakni – így szól az Úr.”

A falakat mérőkötéllel mérő angyal jelzi, hogy a megváltás következtében maga a történelem is túllép azokon az időkön, amikor Jeruzsálemnek várfalakra volt szüksége, hogy valamennyire békében élhessen. Isten hatalma most már az egész világra ki fog terjedni.

2019. június 24., hétfő

Igehely: Zak 2:1-4 (1:18-21); Kulcsige: 2:2 „Azt kérdeztem a velem beszélő angyaltól: Mik ezek? Ő pedig így felelt nekem: Ezek a szarvak szórták szét Júdát, Izráelt és Jeruzsálemet.”

A próféta első éjszakai látomása arra int (Zak 1:7-15), hogy ha az Úr országa eljövetelének még semmilyen jele nem is mutatkozik, akkor se veszítsük el a reményt. Miután a képek lejátszódtak a próféta lelke előtt, több kérdés merült fel benne.

2019. június 23., vasárnap

Igehely: Zak 1:1-6; Kulcsige: 1:4 „Ne legyetek olyanok, mint elődeitek, akiknek a régebbi próféták ezt hirdették: „Ezt mondja a Seregek Ura: Térjetek meg gonosz útjaitokról és gonosz tetteitekből!”, de nem hallgattak és nem figyeltek rám – így szól az Úr.”

Izráelben a fogság előtti próféták is megtérésre hívtak, és a utána Zakariás is ezt tette. Ha a régiek megtértek volna, a fogság elkerülhető lehetett volna. A jelen nemzedék elsősorban önmagáért felelős.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: ApCsel 14:1–7 Kulcsige: ApCsel 14:1 „Ikóniumban szintén bementek a zsidók zsinagógájába, és úgy hirdették az igét, hogy a zsidókból is, a görögökből is igen sokan lettek hívőkké.”

A nyíltan, bátorsággal hirdetett ige, amit Isten Szentlelkének a munkája erősít meg, mindenképpen reakciót fog kiváltani: vagy ellenszenvet, vagy megtérést. A hívő embernek tudatosítania kell magában, hogy az evangélium hirdetésének ára van. Azok, akik az evangéliumnak ellene állnak, mindent meg fognak tenni, hogy elhallgattassák az üzenet hirdetőjét. Pál és Barnabás pontosan azt tapasztalták meg, amire annak idején Jézus figyelmeztette a tanítványait: „Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál.