Igehely: Mk 8:14-21; Kulcsige: Mk 8:21 „Ő pedig megkérdezte tőlük: Még mindig nem értitek?”
Szinte felfoghatatlan számunkra a tanítványok viselkedése, amikor Jézus figyelmezteti őket. De ha őszinték vagyunk, be kell ismernünk, hogy mi is viselkedtünk már hasonlóan. A farizeusok kovásza a képmutatás, a Heródes kovásza pedig a világiasság bűnének a jelképe.
Igehely: Mk 8:11-13; Kulcsige: Mk 8:12 „Jézus pedig lelke mélyéről felsóhajtva így szólt: Miért kíván jelt ez a nemzedék? Bizony mondom nektek, nem adatik jel ennek a nemzedéknek.”
Jézusra nem jellemző, hogy otthagyja a segítségét igénylő, bajba jutott embereket, hiszen megígérte: „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged” (Zsid 13:5b). Viszont otthagyta a megátalkodott, képmutató, vitatkozást kedvelő farizeusokat, akik mennyei jelt követeltek.
Igehely: Mk 8:1-10; Kulcsige: Mk 8:8 „Ettek és jóllaktak, azután összeszedték a maradék darabokat hét kosárral.”
Milyen hálátlan és méltatlan viselkedés lett volna otthagyni a maradék darabokat, arra gondolva, hogy Jézus úgyis gondoskodik, ha újból szükséghelyzet alakul ki.
Igehely: Mk 7:31-37; Kulcsige: Mk 7:34 „Azután az égre tekintve fohászkodott, és így szólt hozzá: Effata, azaz: Nyílj meg!”
Amikor valamelyik testrészünk vagy szervünk nem tudja betölteni a szerepét, amiért teremtve lett (ez esetben a fül és a nyelv), az lehet a gonosz munkája, úgy testi, mint lelki szinten, mert az a célja, hogy alkalmatlanná tegyen minket.
Igehely: Mk 7:24-30; Kulcsige: Mk 7:30 „Amikor hazaért az asszony, látta, hogy gyermeke az ágyon fekszik, és az ördög már kiment belőle.”
Az Istennek tetsző hit „a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés” (Zsid 11:1). Mózes hitéről azt olvassuk, hogy a megjutalmazásra tekintett, mint aki látja a láthatatlan Istent (Zsid 11:26-27).
Igehely: Mk 7:14-23; Kulcsige: Mk 7:23 „Ezek a gonoszságok mind belülről jönnek, és teszik tisztátalanná az embert.”
Az eledel nem tehet tisztátalanná senkit, legfeljebb beteggé. „Ami az emberből kijön, az teszi őt tisztátalanná” (20.v.), és láthatóvá teszi, hogy mi van a szívében. Mert mindenkiből az jön elő, ami benne van, szokták mondani.
Igehely: Jn 3:19–21; Kulcsige: Jn 3:21 „Aki pedig az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy nyilvánvalóvá legyen cselekedeteiről, hogy Isten szerint cselekedte azokat.”
Nappal, amikor ragyog a fény körülöttünk, eszünkbe sem jut, hogy világítsunk, de ha beesteledik, lámpát gyújtunk, mert a sötétség nem a mi világunk. Az emberek nem önmagáért szeretik a sötétséget, hanem azért, amit eltakar (például ruhán egy folt). Vannak olyan állatok, melyek kimondottan a sötétséget szeretik, és menekülnek a világosság elől. Szemük visszafejlődik, többnyire teljesen vakok. Így van ez a sötétségben élő emberrel is, akinek szellemi látása nincs, eltompult, érzéketlen.