Mindennapi áhítatok

2022. június 25., szombat

Igehely: Ef 5:1-14; Kulcsige: Ef 5:1-2 „Legyetek tehát Isten követői mint szeretett gyermekei, és éljetek szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, Istennek kedves illatként.”

Milyen nagy kegyelem, hogy nekünk, hívőknek, felragyogott Krisztus! Ameddig ez nem történt meg, addig azok a bűnök, amiket ezekben az igékben olvasunk: tisztátalanság, kapzsiság, bálványimádás és sok más bűn, mind-mind ragyogóbb, vonzóbb volt számunkra, mint Jézus.

2022. június 24., péntek

Igehely: 1Pt 5:1-5; Kulcsige: 1Pt 5:2-3 „Legeltessétek Isten közöttetek levő nyáját, ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen, ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak.”

A szolgálat kihívás, hisz egész életünket példává kell tennünk mások számára. Példaképnek lenni azt jelenti, hogy mintát képviselek arról, ahogyan Istennek kell élni. Nem elég csak elmondani a jót, hanem egy élettípust kell a testvérek elé tárnunk, ahogy tették ezt az apostolok.

2022. június 23., csütörtök

Igehely: Tit 1:5-9; Kulcsige: Tit 1:5 „Azért hagytalak Krétán, hogy rendbe hozd az elintézetlenül maradt ügyeket, és presbitereket állíts szolgálatba városonként, ahogyan meghagytam neked.”

Titusz feladata nem volt egyszerű. Vezetőket kellett rendelnie a meglévő gyülekezetekben, de nem a saját elképzelései alapján, hanem az Isten által megszabott mérce szerint. Kulcsfontosságú volt, hogy a gyülekezet élére kik kerülhetnek.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: ApCsel 20:13–24 Kulcsige: ApCsel 20:22–23 „És most, íme, én a Lélektől kényszerítve megyek Jeruzsálembe. Hogy mi ér ott engem, nem tudom, csak azt, hogy a Szentlélek városról városra bizonyságot tesz, hogy fogság és nyomorúság vár rám. “

Pál apostol hűségesen szolgálta az Urat attól kezdve, hogy a damaszkuszi úton találkozott a Megváltóval. Meg kellett állnia azon az úton, amin addig haladt. Irányt váltott, célt váltott. Oda ment és azt cselekedte azután, amit a Megváltó mondott neki. Damaszkuszban látást nyert. Nemcsak fizikailag nyerte vissza a látását, hanem olyan látást is nyert, amivel addig nem rendelkezett: lelki látást.