d.e. Amikor már késő – vagy mégse (?) – Mk 14:66-72; Kulcsige:
És nyomban megszólalt a kakas másodszor is. Péternek ekkor eszébe jutott, amit Jézus mondott neki: Mielőtt a kakas másodszor megszólal, háromszor tagadsz meg engem. És sírásra fakadt. (Mk 14:72)
Péter elmulasztotta a bátor bizonyságtevés lehetőségét. Ahogy mi is tettük volna a helyében – féltette az életét.
Péternek akkor nem jutott eszébe, hogy csak akkor halhat meg, ha az Úr elrendeli, és csak az történhet vele, amit az Úr megenged. Szenvedésének akkor még nem jött el az ideje. Ha Péter gondolt volna erre, milyen szépen kiállhatott volna és megvallhatta volna Mesterét azon az éjszakán. Ezt azonban elmulasztotta.
Péter nemcsak mulasztott, hanem nagyon mélyre zuhant: elkezdett átkozódni és esküdözni: „Nem ismerem!” (71.v.) A bűnbánat azonban helyrehozta a helyzetet. Jézus megbocsátott neki és helyreállította őt. Az elmulasztott lehetőség helyett, kegyelemből, újakat kapott. Nemcsak a szolganép előtt, hanem pünkösdkor egy nagy sokaságnak, később a főpapok előtt is megvallhatta bátran, hogy ismeri Jézust. Elmondta azt is nyíltan, hogy milyennek ismeri őt: „Ez lett a sarokkő, amelyet ti, az építők megvetettetek.”
Ha valaki fél Krisztusról bizonyságot tenni, mit gondolsz, miért van ez?
Mi kell a bátor bizonyságtevéshez? (KJ)
d.u. „Eltörlöm álnokságodat önmagamért” – Ézs 43:14-28
Isten mint Megváltó szól népéhez, biztatja őket és megígéri, hogy visszahozza őket Babilonból egy új kivonulás révén. Az ellenségről pedig úgy beszél, hogy győztesekből legyőzöttekké teszi Babilónia népét. Isten, aki az első kivonuláskor csodálatos módon kivezette Izráel népét Egyiptomból, a jövőben még nagyobb csodákat fog cselekedni. Ezért azt tanácsolja népének, hogy ne a régi dolgokat emlegessék, hanem a jelenben kibontakozó új legyen a szemük előtt. Ebben az új „kivonulásban” Isten népe pusztán és sivatagon fog átmenni, de Isten vizet és folyókat fakaszt bőségesen. Ez nem Izráel fáradozásának lesz az eredménye, hiszen nem Istenért fáradoztak az áldozatokkal. Segítségért kiáltottak, de nem Istenükhöz, áldoztak, de nem a Mindenhatónak. Isten mégis megbocsát nekik kegyelméből „önmagáért”. Igen, ilyen Istenünk van, aki bővelkedik a megbocsátásban és nem tartja meg haragját örökké. Az Újszövetség ezt még világosabban értésünkre adja: Nincs érdemünk Isten előtt, ezért Isten az Ő Fiára tekintve törli el minden álnokságunkat. A tiedet eltörölte-e már? (NIs)
