2025. május 30., péntek

DÉLELŐTT | 
Jézus a jobb szövetség közbenjárója

Igehely: Zsid 8:5-7 Kulcsige: Zsid 8:6 „Most azonban a mi főpapunk annyival különb szolgálatot nyert, amennyivel annak a különb szövetségnek lett a közbenjárója, amely jobb ígéretek alapján köttetett.”

A zsidókhoz írt levél címzettjei, első olvasói az üldöztetések tüzében azzal a kényszerhelyzettel küzdöttek, hogy Jézustól elfordulva térjenek-e vissza a korábbi vallási hitfelfogásukhoz, vagy viseljék el a szenvedést a Jézusban való hitükért. A szentíró meggyőzően érvel: a kiváló főpap, Jézus, kiváló szövetségnek a közbenjárója, amely alapján jobb ígéreteket kaptunk. Az régi szövetség sem volt rossz, hisz Isten a törvényét a népe javára adta. A törvény jó, mondja Pál apostol. Az emberi oldalon volt a probléma. A törvény tökéletes megtartása lehetetlen az embernek. Ugyanakkor hasznos, mert mesterünk, segítőnk abban, hogy felfedve, leleplezve a bűnt, Krisztushoz vezessen, a kegyelem szövetségéhez.

Már az ószövetségi próféták is úgy jövendölték meg az új szövetséget, hogy Isten elménkbe és szívünkbe írja a törvényét, nem kőtáblákra. Aki az Úr útján jár a Szentlélek vezetése alatt, az közösségben, személyes kapcsolatban van Istennel.

Milyen a kapcsolatod Jézussal? Ő mondta: „Ha szerettek engem, megtartjátok a parancsolataimat.”

Eszes Zoltán

DÉLUTÁN | 

Minden ígéret benne lett teljessé

Igehely: 2Kor 1:15–32 Kulcsige: 2Kor 1:20 „Mert Istennek minden ígéretére őbenne van az igen, és ezért általa mondunk áment Isten dicsőségére.”

Őszinteség, egyenesség – olyan erények, amelyek a feltételei annak, hogy valaki megbízhatónak és hitelesnek bizonyuljon. Pál apostol válaszol a korinthusiak kicsinyes kritikáira, hogy nem szavahihető, mert megváltoztatta útitervét, és nem látogatta meg őket. Megvédi magát. Megindokolja tettét. Szavahihetőségét azzal bizonyítja, hogy visszautal arra az időre, amikor közöttük volt. Akkor is egyenes beszédben tárta eléjük munkatársaival együtt az örömhírt, hogy Isten ígéretei Krisztusban megvalósultak. Valójában a kicsinyes kritikára nem lealacsonyodva reagál, hanem a legmagasabb fórum elé viszi a dolgot: Isten a tanúm! A szándéka is mindig ugyanaz: elmondani, megértetni, hogy Isten ígéretei, jó terve Jézus Krisztusban mind teljessé lettek. Ha Jézus az igen az Isten ígéreteinek a beteljesedésére, akkor Ő az ámen is. (Ámen jelentése: bizonyosan, igazán, igaz. Imánk végén: Úgy legyen!)

„Ó, mily jó az Úrban bízni, erre bátorít szava. Megnyugodni ígéretén, velünk van ő mindennap. Jézus, Jézus, hű Megváltóm, a reményem csak te vagy. Én királyom és kőszálam, benned bízom minden nap” (HH 612.)

Eszes Zoltán

 Napi áhítat

Igehely: Róm 15:13–16 Kulcsige: Róm 15:14 „Én pedig, testvéreim, magam is meg vagyok arról győződve, hogy ti is telve vagytok jósággal, telve minden ismerettel, és hogy egymást is tudjátok tanítani.”

Továbbadni a jót – ez nemes szolgálat és üdvös munka. Csak azt tudjuk továbbadni, amink van. Emlékszünk még vasárnapi témánkra: Betöltekezni a jóban való gyönyörködéssel. Az apostol a római gyülekezetről megállapítja, hogy telve vannak jósággal, a jó ismeretével és azzal a képességgel, hogy egymást is tudják tanítani, inteni! Olyan szolgálatot végez Pál apostol, amit az evangélium papi szolgálatnak nevez. Ez egy közös, a hívekkel együtt végzett szolgálat, amit egyetemes papság elvének nevez az egyház. Továbbadni, amit az Úrtól kapunk.