2024. június 5., szerda

DÉLELŐTT | 
A világ szemében bolondok vagyunk

Igehely: 1Kor 1:18–25; Kulcsige: 1Kor 1:18 „Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje.”

A kereszt üzenete bolondság azoknak, akik elvesznek. De Isten szívesen éri el céljait olyan úton, amely a világi emberek előtt bolondságnak látszik. Az emberi bölcsesség feltételezi, hogy elérhető vagy kiérdemelhető az üdvösség, de ez nem igaz! Az evangélium félreállít minden emberi erőfeszítést, és felmutatja Jézus Krisztust, mint az Istenhez vezető egyetlen utat.

Hol a bölcs? Vajon beszélt-e Isten az emberrel, amikor az üdvtervét kigondolta? Isten bolondsággá tette a világ bölcsességét. Az ember képtelen a saját bölcsességével Isten ismeretére eljutni. Tetszett az Istennek, hogy a kereszt hirdetése által, amely a világi emberek számára bolondságnak tűnik, megtartsa azokat, akik hisznek az Úr Jézus Krisztusban, az ő halálában és feltámadásában, az örök életben! A zsidóknak a megfeszített Krisztus botránykő volt, a görögöknek bolondság. De mi a helyzet a ma emberével? Bármilyen különös is, amit kerestek és keresnek az emberek, az megtalálható, de csakis és kizárólag az Úr Jézusban! Elérhető azoknak, akik meghallják a hívást és bíznak benne! Istennél sem bolondság, sem gyengeség nincsen. Mert Isten bolondsága bölcsebb az embereknél (24–25v.). Kívánok Istentől jövő bölcsességet!

Andrásik Erwin

DÉLUTÁN | 

Felelősségteljes vallástétel

Igehely: Mt 10:32–33 „Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt, 33aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt.”

Ebben a részben a tanítványok elhívása, majd kiküldése történik, hogy Izráelt figyelmeztessék. Az üzenet annak a meghirdetése, hogy a menny királysága elközelített. Ha Izráel visszautasítja, nincs mentsége, mert az üzenet világos, érthető és sürgető.

Így van ez ma is: hirdetve van az evangélium, a megtérésre való felhívás, hogy a Király hamarosan újra vissza fog jönni. De ha valaki visszautasítja, annak, sajnos, nincs mentsége. Szolgálatunk vallástétel magáról a Megváltóról. Előre figyelmeztetett, hogy nem lesz könnyű, mert szembe fogunk kerülni olyanokkal, akik szeretnek kötözködni, ellenállni és elutasítani az egyetlen lehetőséget az üdvösségre. De felelősségünk teljes tudatában ki kell tartanunk a szolgálatban. Isten ügye diadalmaskodni fog az emberi gonoszság felett. Félelem nélkül meg kell vallani Krisztust az emberek előtt, bármilyen gyalázatot vagy szégyent kell is elviselnünk, mert bőséges jutalom vár a mennyben, amikor az Úr Jézus megvallja az ő szolgáit az Atya előtt. Krisztus megtagadása azt jelenti, hogy ő is megtagad minket az Isten előtt. Fogadd el őt, valld meg őt felelősségteljes hittel!!

Andrásik Erwin

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
11 + 3 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Tit 3:1–2 „Emlékeztesd őket arra, hogy rendeljék alá magukat az uralkodóknak és a felsőbbségnek: engedelmeskedjenek, és legyenek készek minden jó cselekedetre. Senkit se szóljanak meg, kerüljék a viszálykodást, legyenek megértők, teljes szelídséget tanúsítva minden ember iránt.”

Az, ahogyan többek között a hatóságokhoz és a felsőbbségekhez viszonyulunk, világosan megmutatja, mennyire vesszük komolyan az Úr Jézus szelídlelkűségben való növekedésre felszólító parancsát. Mai igénk teljes szelídséget kér tőlünk, kivétel nélkül minden ember iránt. Szerető családtagjainkhoz, jóbarátainkhoz még képesek vagyunk úgy-ahogy szelídséggel viszonyulni, de milyen magatartást tanúsítunk a nehéz természetű, erőszakos, minket kihasználó vagy elnyomó emberekkel szemben?