2019. november 2., szombat

DÉLELŐTT | 
Csak újjászületettek neve van a Bárány életkönyvében

Igehely: Jel 21:10-27; Kulcsige: 21:27 „Tisztátalanok pedig nem jutnak be oda, sem olyanok, akik utálatosságot vagy hazugságot cselekszenek: hanem csak azok, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe.”

János apostol látomásban látja a mennyei Jeruzsálemet, ami az üdvözültek gyülekezete, a megdicsőült egyház. Egyik jellemvonása, hogy szilárd alapja, magas falai és nyitott kapui lesznek. Az alap arról szól, hogy mit hiszünk, a fal arról, hogy kik vagyunk, a nyitott kapuk pedig arra utalnak, hogy bejöhet mindenki, aki „megmosta ruháit a Bárány vérében”, vagyis bocsánatot kapott bűneire és Isten Lelke újjászülte. Az újjászületés észlelhető, a mikéntjét nem tudjuk tetten érni, de a következményeit tapasztaljuk. Megbizonyosodást nyerhetünk róla az igéből, hittapasztalatainkból, a Szentlélek meggyőzéséből és a megváltott állapot észleléséből.

Akik Jézushoz tartozunk, majd megnyílik előttünk a menny kapuja. Megváltónk azt mondta, hogy örüljünk, mert nevünk fel van írva az élet könyvében. (Lk 10:20) „Tisztátalanok pedig nem jutnak be oda, sem olyanok, akik utálatosságot vagy hazugságot cselekszenek: hanem csak azok, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe.” (27.v.) Meg vagy-e tisztulva, újjá lettél-e? Hol lesz a helyed Krisztus visszajövetelekor: a mennyei Jeruzsálemben vagy a tűzzel és kénnel égő tóban?

Székely Béla

DÉLUTÁN | 

Ne légy bűnrészes!

Igehely: Jel 18:1-8

Babilon az Isten ellenes világnak, a szemeket gyönyörködtető városnak a jelképe, ahol az ember „dicsőítette magát és dőzsölt”. (7.v.) Még a hívők szívét is megpróbálja elcsábítani. Vigasztalás volt már az akkori hívőknek, hogy Isten meghirdette felette a végső ítéletet. (5.v.) Te az Úr szemeivel látod ezt a világot, vagy gyönyörködsz Babilonban?

Az ítélet kihirdetése közben egy határozott parancs hallható a gyülekezet számára. „Menjetek ki belőle, én népem, hogy ne legyetek részesek bűneiben...”. (4.v.) Isten másságot, büntelenséget és világtól való lelki elszakadást vár. Mi a világban vagyunk, csak a világ ne éljen bennünk. Isten nem helyesel semmilyen kevert életet, mert ő szent. Ha megtértél, nem élhetsz már akárhogyan s nem beszélhetsz akármit. „Ellenben paráznaság, bármiféle tisztátalanság vagy nyerészkedés még szóba se kerüljön közöttetek, ahogyan ez szentekhez méltó; se szemérmetlenség, se ostoba beszéd vagy kétértelműség: ami nem illik.” (Ef 5:3-4)

Kész vagy-e vállalni Isten gyermekeinek a másságát és méltóságát? Kész vagy szakítani minden világias, bűnös dologgal, kapcsolattal, amelyek lefele húznak?

Székely Béla

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
4 + 0 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 1Kor 4:1–5 Kulcsige: 1Kor 4:1–2 „Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait. Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon.”

A hűség isteni jellemvonás, amit mi, halandó emberek, nehezen tudunk felfogni, és behatárolni nagyságában, hosszúságában, mélységében, időben stb.: „Tudd meg tehát, hogy a te Istened, az Úr az Isten. Állhatatos Isten ő, aki hűségesen megtartja szövetségét ezer nemzedéken át is, azok iránt, akik szeretik őt és megtartják parancsolatait” (5Móz 7:9). A mi hűséges Istenünknek egyik legfőbb elvárása, hogy szolgái hűségesek legyenek.