2019. január 23., szerda

DÉLELŐTT | 
Hálát adva szétosztani

Igehely: Jn 6:1-15; Kulcsige: 6:11 „Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta az ott ülőknek; ugyanúgy osztott a halakból is, amennyit kívántak.”

Mikor érezted utoljára, hogy éhes vagy? Az én kedvenc ételem, amikor megéhezem, a vajas kenyér. Amikor a családunkkal Floridába költöztünk, az első dolgok között az volt, hogy megtaláljuk azt a kenyeres üzletet, ahol jó magyaros kenyeret árulnak. Jézus azt mondta : ”Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg…” (Jn 6:35) Amikor Jézus több, mint ötezer éhes embert vendégelt meg kenyérrel és hallal, valamint lelkileg is táplálta őket Isten beszédével, az emberek, de a tanítványok is rögtön rájöttek, hogy rendkívüli vendégségben volt részük. Amikor Isten elkezdett dolgozni rajtunk, és új életre keltett, akkor elkezdett bennünket táplálni is, hogy lelkileg növekedjünk. Amikor rájövünk, hogy milyen finom és jó táplálék Jézus, az élet kenyere, akkor soha többet nem kívánjuk meg a világ által kínált alternatívát. Te megkóstoltad-e már az élet kenyerét? Hálát adtál-e már Jézusért? Osztogatod-e az élet kenyerét a körülötted levő lelki éhezőknek? Te és én az Isten kenyeres boltja vagyunk és az a feladatunk, hogy magunkhoz vegyük az élet kenyerét, és hálát adva szétosszuk azt mindenki számára!

Kulcsár Attila

DÉLUTÁN | 

A bölcs ember

Igehely: Jób 28:1-28

Hány embernek van doktori végzettsége? Biztos vagyok benne, hogy több embernek, mint ezelőtt bármikor. Nagyon sok okos ember van, de kevés a bölcs közöttük. Hihetetlen tudománnyal aknázzuk ki a természet kincseit, de nem tudjuk az azokból előállított termékeket bölcsen használni. Van olyan lángész, aki a technológia világában óriási felfedezéseket hoz napvilágra, mint például a legújabb okostelefon, és vannak akik az okostelefont még okosabbá tudják tenni a különféle szoftver megírásával, de mégsem tudják azt bölcsen használni. Mit tegyen hát az ember? Honnan vegyünk bölcsességet? Melyik egyetemen tudjuk a bölcsességet megvásárolni? A Biblia azt mondja, hogy a bölcsességet nem lehet megvásárolni, megvenni. (12-19.v.) A Biblia szerint “Isten ismeri az ahhoz vezető utat.” (23.v.) A Biblia azt mondja, hogy “Az Úr félelme a bölcsesség, és a rossz kerülése az értelem.” (28.v.) Ha fontos döntést kell hoznod, tudod-e, hogy mi az Úr véleménye róla? Tiszteled-e, féled-e Istent annyira, hogy megkérdezzed az Ő véleményét róla? Kerülöd-e azt, amit Isten rossznak mond, meg azt is, ami rossznak látszik? Ha igen, akkor elmondhatják rólad, hogy: “Íme, a bölcs ember!” Jób is ezt tette.

Kulcsár Attila

 Napi áhítat

Igehely: Mt 20:17–28; Kulcsige: Mt 20:27 „És aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok.”

Két testvér-tanítvány szeretne „helyezkedni” Isten országában, anélkül, hogy tudnák, hogy mi is ez az ország. A lobbitevékenységbe anyjukat is bevonják. A kérdés időzítése is azt mutatja, hogy nagyon nem értik Jézust, aki éppen harmadjára beszél a rövidesen bekövetkező haláláról és feltámadásáról. Lukács szerint még az utolsó vacsora estjén is azon megy a vita, ki a nagyobb Isten országában. Jézus válaszából kiderül, hogy maga a kérdés föltevése is rossz: „Tudjátok, hogy a népek felett zsarnokoskodnak fejedelmeik, és vezetőik hatalmaskodnak rajtuk.