Mindennapi áhítatok

2023. március 8., szerda

Igehely: Jn 13:1-11; Kulcsige: Jn 13:5 „Azután vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni és törölni a magára kötött kendővel.”

János itt Szolgakirályként mutatja be Megváltónkat. Amit Ő tudott, befolyásolta azt, amit tett, és azt is, ahogyan tette azt. Jól tudta az Úr, hogy eljött az óra, amikor át kell mennie e világból az Atyához; hogy mindent kezébe adott az Atya; hogy honnan jött, és hová megy.

2023. március 7., kedd

Igehely: Jn 12:44-50; Kulcsige: Jn 12:47 „Ha valaki hallja az én beszédeimet, de nem tartja meg azokat, én nem ítélem el azt; mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem azért, hogy megmentsem.”

Jézus felemelte a hangját, tehát kiáltott, ami jelzi, hogy fontos dolgot akar közölni hallgatóival. Minden jelenlevő hallhatta kijelentését: hogy aki benne hisz, az hisz Istenben is, mert Ő az Isten küldöttje. A Megváltó ismertette jövetele célját is. Ő a világ világossága.

2023. március 6., hétfő

Igehely: Jn 12:37-43; Kulcsige: Jn 12:37 „Noha ennyi jelt tett előttük, mégsem hittek benne.”

Igénk kulcsszava a hit. Nyilván szó van a hit ellentétéről is, a hitetlenségről. János apostol a sok jel által nemcsak a Lázár feltámasztására utal, hanem az Úr összes jeleire és csodáira, amelyekben Isten hatalmas karjának ereje nyilvánult meg. Az Úr Jézus nyilvános munkásságának vége van már.

2023. március 4., szombat

Igehely: Jn 11:53-57; Kulcsige: Jn 11:57 „A főpapok és a farizeusok pedig már kiadták a parancsot, hogy ha valaki megtudja, hol van, jelentse be, hogy elfoghassák.”

Mai igénk is rávilágít arra az igazságra, hogy Isten Fia a földi munkássága idején mindig a mennyei Atyával való teljes összhangban cselekedett. Kész volt küldetését vállalni, és az életét feláldozni bűneinkért, de könnyelműen nem akarta azt odadobni ellenségei kedvéért.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Zsid 11:23–29; Kulcsige: Zsid 11:25-26 „Mert inkább vállalta Isten népével együtt a szenvedést, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét, mivel többre becsülte Egyiptom kincseinél a Krisztusért való gyalázatot, mert a megjutalmazásra tekintett.”

Az 1974. szeptember 11-i bukaresti központi sajtó terjedelmesen beszámolt Dr. William Tolbert, libériai elnök szocialista hazánkban tett látogatásáról. Arról viszont hallgattak, hogy testvérünk a Baptista Világszövetség elnöke is volt egyszemélyben. Kifejezett óhaja volt, hogy meglátogassa a viszontagságos körülmények között levő bukaresti Szentháromság Baptista Gyülekezetet.