Igehely: Mk 3:1-8; Kulcsige: Mk 3:5b „Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze.”
Jézus ismét megjelent a zsinagógában, csakhogy ezúttal ellenséges tekintetek követték minden mozdulatát. Ezek az emberek érzéketlenek voltak Jézus könyörületességét látva, nem örültek a természetfeletti gyógyításoknak sem, mert úgy vélték, hogy Jézus megszegi a szombatot.
Igehely: Jn 5:1-15; Kulcsige: Jn 5:8 „Jézus ezt mondta neki: Kelj fel, vedd az ágyadat, és járj!”
Jézus megünnepelte azokat az ünnepeket, melyek lényegében rá mutattak, Őt hirdették. Hogyan ünnepelt Jézus? Most úgy, hogy megjelent azok között, akik nem tudtak ünnepelni, akik megvetettek, tehetetlenek, betegek, vakok, sánták voltak.
Igehely: Mt 9:1-8; Kulcsige: Mt 9:6 „De azért, hogy megtudjátok, az Emberfiának van hatalma bűnöket megbocsátani a földön – ekkor ezt mondta a bénának: Kelj fel, vedd az ágyadat, és menj haza!”
Jézus gyógyításai közül az egyik legnagyobb jelentőséggel, figyelemfelkeltő erővel bír a ma olvasott eset. Mindenekelőtt megfigyelhetjük, hogy a béna tehetetlensége és másokra való utaltsága nem volt akadály, hanem sokkal inkább lehetőség Krisztus hatalmának a megnyilvánulására.
Igehely: Mk 1:40-45; Kulcsige: Mk 1:41 „Jézus megszánta, kezét kinyújtva megérintette, és így szólt hozzá: Akarom, tisztulj meg!”
„Ha akarod, meg tudsz tisztítani” (1:40b). A megtisztulni vágyó leprás számára nem az volt a kérdés, hogy Jézus meg tudná-e tisztítani, hanem az, hogy megtenné-e?
Igehely: Lk 4:37-41; Kulcsige: Lk 4:39a „Jézus ekkor fölé hajolva ráparancsolt a lázra, mire az elhagyta az asszonyt.”
Általában mindnyájunk elméjében ott van egy friss haláleset híre, egy súlyosan beteg neve, akire gondolunk, akinek a gyógyulásáért imádkozunk.
Igehely: Mk 1:21-27; Kulcsige: Mk 1:25 „Jézus ráparancsolt: Némulj el, és menj ki belőle!”
Mennyire érdekes, hogy egy tisztátalan lélektől megszállott kezdett el prédikálni szombaton a zsinagógában, miközben Jézus erővel, felülről származó hatalommal tanított.
Igehely: Zsolt 39:1–14; Kulcsige: Zsolt 39:5 „Add tudtomra, Uram, életem végét, meddig tart napjaim sora, hadd tudjam meg, milyen mulandó vagyok!”
Nagy kegyelem, hogy az ember megszólíthatja Teremtőjét az élet bármelyik szakaszában. Feltehetjük neki azokat a kérdéseket is, amiket senkinek nem mondunk el, de ott vannak bennünk. A zsoltáríró megkérdi: „meddig tart napjaim sora?” Látva a földi élet rövidségét, sok nyomorúságát és mulandóságát, ezt vallja: „egyedül benned reménykedem.” Kiben reménykedünk mi? Azokban, akik körülvesznek minket? Talán a vihar elmúlásában? Az Úr Jézus mondta: „Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot” (Jn 16:33).