Mindennapi áhítatok

2023. november 26., vasárnap

Igehely: 4Móz 12:1-9; Kulcsige: 4Móz 12:6 „Az Úr ezt mondta: Halljátok meg beszédemet: Ha van az Úrnak prófétája köztetek, azzal látomásban ismertetem meg magam, álomban beszélek hozzá.”

Bibliaolvasóként csodálom, hogy az Úr sokszor az emberélet egyszerű, sőt sokszor alantas történései közé ágyazottan tár fel örök igazságokat. Mai igénk is, lélekemelő szavak helyett egy botrányos eset leírásával indul.

2023. november 25., szombat

Igehely: Lk 16:1-12; Kulcsige: Lk 16:9 „Én is mondom nektek: szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonnal, hogy amikor elfogy, befogadjanak titeket az örök hajlékokba.”

Számot kell adnunk sáfárságunkról. Hiszen mi is sáfárok vagyunk, de már nem sokáig. Vajon mi lesz azután? Ez a hamis sáfár „okosan cselekedett”, mert gondolt az „azutánra” is. A jövőjét biztosította a jelen lehetőségeit felhasználva.

2023. november 24., péntek

Igehely: Lk 12:13-32; Kulcsige: Lk 12:31 „Inkább keressétek az ő országát, és ezek ráadásként megadatnak majd nektek.”

Anyagi javaink sok gondot okoznak nekünk. Az is, ha kevés van, de az is, ha bőven van. A Bibliában meglehetősen sok tanácsot találunk az anyagi javainkra nézve. Az egyik alapvető tanítás, hogy nem azok gyűjtése az életünk fő célja!

2023. november 23., csütörtök

Igehely: Lk 18:1-8; Kulcsige: Lk 18:1 „Jézus arról is mondott nekik példázatot, hogy mindenkor imádkozniuk kell, és nem szabad belefáradniuk.”

Sok szép történet van az Igében az imádkozásról, annak hasznosságáról. Tele van a Biblia imádkozó emberekkel. De a keresztyénség történelméből is ismerünk nagy imádkozókat. Ma is vannak jó példák előttünk, a gyülekezeteinkben is, a családunkban is.

2023. november 22., szerda

Igehely: Lk 11:5-13; Kulcsige: Lk 11:13 „Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.”

Mi is tudunk, sőt akarunk is jó ajándékokat adni gyermekeinknek. Még kérés nélkül is, hiszen ismerjük őket, kitaláljuk gondolataikat is. A Jó Atya máris elárasztott bennünket minden jóval. Elsorolni sem tudnánk, mennyi mindent kaptunk Tőle – kérés nélkül is.

2023. november 21., kedd

Igehely: Mt 7:21-27; Kulcsige: Mt 7:24 „Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló a bölcs emberhez, aki kősziklára építette a házát.”

A Hegyi Beszéd végén olvasható ez a csodálatos példabeszéd. Ismerjük, értjük is. Átéltünk már sok vihart, tapasztaltuk, hogy igaz a példázat. Mondani nagyokat, szépeket, megnyerőeket, vagy cselekedni az Atya akaratát, nem ugyanaz. A mennyországba nem jut a csak nagyokat mondó ember.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 1Thessz 1:5–10; Kulcsige: 1Thessz 1:8 „Mert tőletek terjedt tovább az Úr beszéde, de nemcsak Macedóniába és Akhájába, hanem mindenhová eljutott a ti Istenbe vetett hitetek híre. Szükségtelen is erről bármit mondanunk.”

A hírek természete a terjedés. Minden korban megvolt a hírekre a kereslet, olykor túlzásba is estek (és lehet esni ma is): „Az athéniek és a bevándorolt idegenek ugyanis egyébbel sem töltötték idejüket, mint azzal, hogy valami újdonságot mondjanak vagy halljanak” (ApCsel 17:21).