2017. március 15., szerda
– Ézs 58:3-6
Isten rátapintott a gócpontra: hiába az ima, böjt, önsanyargatás, ha az ember közben másokat nyomorgat. Talán könnyebb imádkozni és böjtölni, mint más embert felszabadítani és lelkileg felemelni.
– Ézs 58:3-6
Isten rátapintott a gócpontra: hiába az ima, böjt, önsanyargatás, ha az ember közben másokat nyomorgat. Talán könnyebb imádkozni és böjtölni, mint más embert felszabadítani és lelkileg felemelni.
– JSir 3:1-26
Amikor szenvedünk, keressük azok bizonyságtételét, akik hasonló helyzeteken mentek át. Jeremiás úgy beszélt magáról, mint aki „nyomorúságot látott az Úr haragjának botja miatt”. A próféta őszintén leírta, amit érzett. Keresetlen szavakkal kitárta összetört szívét.
– Zsolt 37:1-40
Dávid gyakorlati tanáccsal látott el bennünket az olyan élethelyzetekre nézve, amelyek gyakran megesnek velünk. Több évezred óta ezek a tanácsok hitelesnek bizonyultak, és mindazoknak, akik ezeket gyakorolták, méltóságot adtak.
– Mk 13:21-37
Isten egyik jellemzője, amivel az ember nem rendelkezik: a mindentudás. Az ember ősbűne onnan eredt, hogy olyan szeretett volna lenni, mint az Isten. A sátán, kígyó formájában ezzel ejtette bűnbe az első emberpárt.
– Mk 13:12-20
Országunkban a forradalom után, az első népszámláláskor az ország lakosságának több mint a 95 százaléka vallásosnak vallotta magát. Akkor úgy gondolták az emberek, hogy ez hasznukra lesz, és nem kerül nekik semmibe.
– Mk 13:1-11
Az ember a múltját ismeri, a jelenben él, de a jövő ismeretlen előtte. A nagy kérdésre, hogy –„Mit hoz a jövő?” – keresik az emberek a választ, de legtöbbször nem jó helyen. Manapság a jóslást, jövendőmondást jól fizetett szakmaként űzik. Hazugságaikat jó pénzért adják el.

Igehely: Mt 18:1-5 Kulcsige: Mt 18:3 „És ezt mondta: Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába.”
Ebben a szakaszban az Úr Jézus az Isten országáról tanítja a tanítványokat, akik nehezen értik meg, hogy Isten országa nem azonnal, dicsőségben és szemmel látható módon jön el. Ők azt várták, hogy az Úr Jézus egyik pillanatról a másikra véget vessen a nemzeti megaláztatásnak, és elfoglalja helyét a Dávid trónján. Azt remélték, hogy amikor ez bekövetkezik - Dávid hadvezéreihez hasonlóan - magas tisztségeket kapnak majd a mennyek országában. Vitatárgyuk pedig a körül forgott, hogy ki lesz erre méltóbb? Mielőtt elítélnénk őket, nézzük meg, nincs-e bennünk hasonló lelkület?