Kulcsige: Mt 6:9 „Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved.”
A fenti igeszakasz előzménye Lukács feljegyzése szerint az, hogy a tanítványok, hallva a Mester imádságát, kérik, tanítsa őket is imádkozni. Érezték lelkük mélyén, hogy Jézus szolgálatának, erejének nyitja az Atyával ápolt bensőséges kapcsolat. Nincs ez másként ma sem.
Kulcsige: Zsolt 51:14 „Vidámíts meg újra szabadításoddal, támogass, hogy lelkem készséges legyen.”
Sok mindenben keresi az örömet az ember. Dávidnak emberileg mindene megvolt az örömhöz. A legfontosabb: lelke békessége hiányzott. Az Istennel való kapcsolatot megzavarta a paráznaság, gyilkosság, bűntudat.
Kulcsige: Jn 3:17 „Mert Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa.”
Most vakáció van. Ha véget ér az iskolai szünet, felmerül a kérdés: – Mit tettél a vakációban? Sokszor hangzik el válaszként: – Semmit.
Kulcsige: Róm 8:2 „Mert az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől.”
Életünket törvényszerűségek mentén éljük meg, amelyekről sokszor tudomást sem veszünk, de lehetetlen lenne élni nélkülük. Elég a gravitáció törvényére, a közlekedési szabályokra, az állampolgári törvényekre gondolni. A lelki életnek is vannak kikerülhetetlen törvényszerűségei.
Kulcsige: Jn 8:32 „Megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket.”
Orvosi rendelő előtt sokan remegve állnak. Megtörténik az is, hogy a betegnek nem adják tudtára helyzete súlyosságát. Megégett személyről olvastam, hogy amikor először tükörbe nézett a tűz után, csaknem rosszul lett.
Kulcsige: Gal 5:1 „Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.”
A szabadságot az tudja értékelni, aki tudja, mit jelent a rabság. Ezért érték a szabadság a népek történelmében. Az Édenkert óta szabadságra, Istennel való bensőséges kapcsolatra vágyik az ember. Ezt szerezte meg Krisztus a kereszten.
Igehely: 1Móz 2:15–17; Kulcsige: 1Móz 3:6 „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.”
Ha az Édenkert történetének motívumaira gondolunk, a legtöbbünknek a kígyó és az alma jut eszébe? Honnan jött az alma képe elénk? A válasz a korai egyház tanítóinál keresendő, közülük is Szent Jeromosnál. Jeromost bízta meg I. Damasus pápa, hogy fordítsa le a héber és görög szentírási szövegeket az akkori latin köznyelvre. A latin gonosz és az alma szó pedig ugyanúgy hangzott: malus. A héber a peri szót használja a gyümölcsre, amely vonatkozhat ugyanúgy almára, fügére vagy akár citromra is.