Mindennapi áhítatok

2023. november 8., szerda

Igehely: ApCsel 16:11-15, 40; Kulcsige: ApCsel 16:14 „Hallgatott minket egy Lídia nevű istenfélő asszony, egy Thiatirából való bíborárus, akinek az Úr megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál mond.”

Nagyon megragadott a Lídiában rejlő őszinte Isten iránti vágyakozás. Arra gondoltam, vajon a mai emberek közül, ki lenne hajlandó csak úgy egyszerűen egy folyóvíz mellé leülni, Igét hallgatni és imádkozni?

2023. november 7., kedd

Igehely: Jn 4:7-42; Kulcsige: Jn 4:14 „De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.”

E történetet olvasva szinte magunk elé tudjuk képzelni a samáriai asszonyt, amint Jézussal beszélget a Jákób kútjánál. Azonban minden szomjúságánál nagyobb volt szégyenérzete, ezért jött a déli hőségben vízért, mert azt remélte, hogy senkivel nem találkozik.

2023. november 6., hétfő

Igehely: Jn 12:1-8; Kulcsige: Jn 12:3 „Mária ekkor elővett egy font drága valódi nárdusolajat, megkente Jézus lábát, és hajával törölte meg; a ház pedig megtelt az olaj illatával.”

Jézus egy számára kedves betániai családnál vacsorázott. Sokszor megpihent ott a munka terhétől és a világ zajától. Jézus nagyon szerette őket, hiszen Lázárt, Márta és Mária testvérét a halálból támasztotta fel. Mi is szívesen időzünk olyan ismerősökkel, akik szeretnek s megvendégelnek.

2023. november 5., vasárnap

Igehely: Lk 7:36-50; Kulcsige: Lk 7:44 „Majd az asszony felé fordulva ezt mondta Simonnak: Látod ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba, és nem adtál vizet a lábam megmosására, ő pedig könnyeivel öntözte lábamat, és hajával törölte meg.”

Simon farizeus vendégségbe hívta meg Jézust a házába. Addig minden szépen alakult, míg be nem jött egy mindenki által jól ismert, bűnös életű nő. Nagy felháborodásában Simon már Jézus kilétét is megkérdőjelezte: „…ha próféta volna, tudná, hogy ki és miféle asszony az …” – gondolta magában (39.

2023. november 4., szombat

Igehely: Zsid 12:1-3; Kulcsige: Zsid 12:2 „Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és Isten trónjának a jobbjára ült.”

„Jámborok útján nincs kényelem, olyan sok rajt a rög, a tövis. Bár ez út keskeny és meredek, mégis jó, mert az életre visz” (HH 336). Milyen igaz! A keresztyén élet megélése hitben való járás, vagyis krisztuskövetés azon az úton, amelyen jártak a bizonyságtevők és maga a Megváltó is.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Préd 3:1–8; Kulcsige: Préd 3:1 „Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt.”

A prédikátor az élet értelmét keresi. Megállapítja, hogy mindennek megszabott ideje van az ég alatt. Felsorol 14 pár életeseményt és érzelemmegnyilvánulást, amelyeknek rendelt ideje van. Ezeket nem mi rendeljük, csak váratlanul jelentkeznek. Nem mi irányítjuk őket. Jónéhányat szívesen elkerülnénk, de nem lehet. Mi nem akarjuk a halált, a gyászt, a sírást és a rombolást. Nem akarjuk a háborút, az öldöklést, a gyűlöletet és a kődobálást. Szeretjük a születést, az ültetést, a gyógyítást, az építést, a nevetést, az ölelést...