Mindennapi áhítatok

2017. szeptember 10., vasárnap

Igehely: 2Krón 29:1-19; Kulcsige: 2Krón 29:10 „Azért elhatároztam, hogy szövetséget kötök Izráel Istenével, az Úrral, és akkor izzó haragja elfordul majd rólunk.”

„Nincs még egy olyan problémás gyülekezet, mint a miénk!” – gondolják és mondják sokan. Pedig minden gyülekezet problémás, csak nem ugyanazokkal a gondokkal küszködik. A keresztyén közösségek mindig is nehézségek között formálódtak.

2017. szeptember 9., szombat

Igehely: 2Krón 20:1-34; Kulcsige 2Krón 20:18 „Ekkor Jósáfát arccal a földig hajolt, és Júda meg Jeruzsálem lakói mindnyájan leborultak az Úr színe előtt, és imádták az Urat.”

Ez a történet egyszerűen magával ragadó. Először a király belső félelmeiről hallunk, amit imában Isten elé tár. A válaszul érkező isteni felelet után, amit Jahaziél próféta tolmácsol, Jósáfát megtudja, hogy mit kell neki és nemzetének tennie: Higgyetek Istenben, és megmaradtok!

2017. szeptember 8., péntek

Igehely: 2Krón 18:1-7.28-19:3; Kulcsige: 2Krón 19:2 „Ekkor elébe ment Jéhú látnok, Hanání fia, és ezt mondta Jósáfát királynak: A bűnöst kellett segítened, és az Úr gyűlölőit szeretned? Ezért szállt rád az Úr haragja.”

Jórám, Jósáfátnak, Júda királyának fia feleségül vette Aháb, Izrael királyának egyik lányát (2Krón 21:6). Mai kifejezéssel a két király apatárs lett. Megszokott volt, hogy a királyi családok között (érdek) házasságok köttettek. Tele van a történelem ilyen példákkal.

2017. szeptember 7., csütörtök

Igehely: 2Krón 17:7-19; Kulcsige: 2Krón 17:9 „Tanítottak tehát Júdában, náluk volt az Úr törvénykönyve is, amikor bejárták Júda valamennyi városát, tanítva a népet.”

A zsidó istentisztelet erősen kötődött Jeruzsálemhez és a templomhoz. Minden férfinak kötelessége volt évente háromszor részt vennie Jeruzsálemben a főünnepeken. A fiatal király azonban olyan dolgot tesz, amire nem volt példa Sámuel próféta óta, aki több mint 100 évvel korábban élt (1Sám 7:15).

2017. szeptember 5., kedd

Igehely: 2Krón 15:9-19 Kulcsige: 2Krón 15:16 „Ászá király még anyját, Maakát is eltávolította anyakirálynői méltóságából, mert egy undorító bálványt csináltatott Aséra tiszteletére. Ászá azonban összetörette ezt az undorító bálványt, darabokra zúzatta, majd elégettette a Kidrón-pataknál.”

Az Úr Ászával volt (9.v.). Vajon ezt mások is észlelték, vagy csak szubjektív megállapítás, esetleg önbecsapás? A történetben úgy olvastuk, hogy sok izraeli polgár azért települt át Júdába, mert kézzelfogható nyomai voltak ott Isten jelenlétének.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 1Móz 41:37–46; Kulcsige: 1Móz 41:39 „Józsefnek pedig ezt mondta a fáraó: Miután Isten mindezt neked adta tudtul, nincs hozzád fogható értelmes, bölcs ember.”

Ma sokan kínálnak képzési programokat, hogy befolyásos, jól menő, hirtelen gazdagodó vezetőt neveljenek belőlünk. A Frankfurti Iskola már jónéhány évtizede nevel olyan „mérnököket”, akik egy új világrendet hozzanak létre, amelyben persze ők játsszák az isten szerepét. Istennek is van vezetőképzője. József 13 évig járta ezt a gyakran sötét utakon vezető iskolát. Hite és tiszta jelleme nem tört meg, mert „a projektvezetője” végig mellette volt. A záróvizsgán kitűnően szerepelt: Egyiptom népe mellett családjáról is gondoskodhatott, sőt előképe lett a Szabadító Messiásnak.