Igehely: Neh 5:1-8; Kulcsige: Neh 5:7a „És miután magamban meghánytam-vetettem a dolgot, felelősségre vontam az előkelőket meg az elöljárókat, és ezt mondtam nekik: Kiszipolyozzátok honfitársaitokat!”
A szükségben levő nép egységét belső feszültségek kezdték ki. Zálog alá, majd eladásra kerültek földjeik, kölcsönt kellett felvenniük adóik kifizetésére, és ami a legsúlyosabb, rabszolgaságba kellett adniuk gyermekeiket tehetősebb honfitársaiknak. A nép helyzete haragra ingerelte Nehémiást, mivel egyesek kihasználták testvéreiket, és üzlet tárgyává tették családjaik megélhetését. De csak azután cselekszik, miután magába szállva átgondolta a kialakult helyzetet. Isten aztán eredményes megoldást adott.
Először is a felelősökhöz fordul, felvállalva az egyik leghálátlanabb feladatot, amikor személyesen tudomásukra adja elkövetett bűneiket. Keményen, de szeretettel megfeddi őket. Néven nevezi gonoszságaikat. Mivel az ügy sokakat érintett, nyilvános népgyűlésen is elmondja véleményét, hogy megelőzze hasonló helyzetek további kialakulását, akkor is, ha ez kényelmetlen mindenki számára. Nehémiás személyében olyan vezetőt ismerhetünk meg, aki valóban a nép javát kereste (2:9-10). Vegyük komolyan ma reggel ennek az igének a személyre szabott üzenetét!
Kiss Zoltán
Elindultak, de nem maradtak meg
Igehely: 1Jn 2:18-25; Kulcsige: 1Jn 2:19 „Közülünk indultak el, de nem voltak közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, megmaradtak volna közöttünk. De nyilvánvalóvá kellett lennie, hogy nem mind közülünk valók.”
A keresztyénség utolsó napjaira vonatkozólag veszélyes időkről beszél úgy Jézus, mint az apostolok. Ezt csak fokozni fogja az Antikrisztus megjelenése, akit a bűn emberének nevez az Írás. Az Antikrisztus szó kettős jelentéssel bír: Krisztus ellen és Krisztus helyett. Vagyis ellenáll Krisztusnak és munkájának, ugyanakkor embert emel Krisztus helyébe. Félelmetes, hogy az antikrisztusi lelkületű emberek a gyülekezetből válnak ki, akik a hívők számára óriási veszélyt jelentenek. Ugyanakkor az ige tényként említi, hogy ezek igazán sohasem tartoztak Krisztus népéhez. Történt az életükben valami. Lehet, hogy jól indultak. De hiányzik a továbbhaladás, az előbbre jutás. Nyilvánvalóvá válik elbizakodottságuk. Többnek tartják magukat másoknál. Milyen jó, hogy kaptuk a Lélek kenetét, ami szentté tesz bennünket, és tudomásunkra adja az igazságot, ami leleplezi előttünk ezeket az embereket.
Megmaradni abban, akiben, ahogyan elkezdtük. „Amiképpen vettétek Krisztus Jézust, az Urat, akképpen járjatok őbenne.” (Kol 2:6) Aki nem marad Őbenne, kivágatik, megszárad, és a tűzre vetik (Jn 15:6). Az Úr őrizzen ettől bennünket!
Kiss Zoltán