Mindennapi áhítatok

2024. január 27., szombat

Igehely: Mt 7:1–6; Kulcsige: Mt 7:1 „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! 2 Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal fogtok megítéltetni; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek majd.”

Miközben figyeljük a mások életét, könnyen mondunk véleményt róluk. Előfordul az is, hogy szeretetlenül ítélkezünk felettük. A farizeusok is sokszor beleestek abba a hibába, hogy másokat ítélgettek látványos bűnök miatt, holott ők is bűnben éltek, úgy, hogy azt jól álcázták.

2024. január 26., péntek

Igehely: Mt 6:25–34; Kulcsige: Mt 6:33 „Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek.”

Isten teremtő szava létrehozta a világmindenséget, és az ő szava tartja is fent már évezredek óta. Gondja van a madarakra, virágokra, a természet törvényeire, az emberre. Ha a mulandó lényekről gondoskodik a mennyei Atya, mennyivel inkább rólunk, akik gyermekei vagyunk?

2024. január 25., csütörtök

Igehely: Mt 6:19–24; Kulcsige: Mt 6:24 „Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket fogja gyűlölni, a másikat pedig szeretni, vagy az egyikhez ragaszkodik majd, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.”

Az Úr Jézus arról tanít, hogy a földi kincsek nem maradandóak. Legyenek bármilyen csillogóak, értékesek, megemészti őket a moly és a rozsda, vagy tolvajok martalékává lesznek. Viszont vannak mennyei kincsek, amelyek megmaradnak.

2024. január 24., szerda

Igehely: Mt 6:16–18; Kulcsige: Mt 6:16 „Amikor pedig böjtöltök, ne nézzetek komoran, mint a képmutatók, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek böjtölésüket.”

Az őszinte istenkeresés egyik módja a böjtölés. Az Úr Jézus azt tanítja a böjtölésről, hogy ezt az Isten és ember közti szoros kapcsolatban kell megélni. Annyira fontos Isten jelenléte, a vele való közösség, hogy emellett eltörpül minden más.

2024. január 23., kedd

Igehely: Mt 6:14–15; Kulcsige: „Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.”

Pál apostol írja a Róm 3:23-ban: „mivel mindenki vétkezett, és nélkülözi Isten dicsőségét”, minden embernek szüksége van bocsánatra. Mindannyian Isten ellenségeiként, tőle elidegenedve éltünk. Bakok és bikák vére nem volt elég ahhoz, hogy eltörölje a bűneinket.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 1Móz 25:7–10; Igehely: Zsolt 39:5 „Add tudtomra, Uram, életem végét, meddig tart napjaim sora, hadd tudjam meg, milyen mulandó vagyok!”

„… meghalt Sára Kirjat-Arbában” (1Móz 23:2). Amikor gyászjelentést olvasunk, nem is gondolunk rá, mennyi fájdalom, könnyes szomorúság lehet annak a szívében, aki azt megfogalmazta és küldte. Sára Ábrahám életének a másik fele volt. Úgy maradt Ábrahám késő vénségére, mint egy öreg fa, amelynek levágta a villám a koronáját. Megtépázva, megsebesítve, csonkán! Valaki, aki örömben-bánatban, a nagy ígéret várásában és beteljesedésében részestársa volt: elment. Örökre!