Mindennapi áhítatok

2017. november 6., hétfő

Igehely: Préd 3:16-22: Kulcsige: Préd 3:21 „Ki tudja, hogy fölszáll-e az emberek lelke a magasba, és leszáll-e az állatok lelke a föld alá?”

A Prédikátor könyvének íróját, ha nem ismernénk, azt mondhatnánk, hogy egy pesszimista, az életben csalódott ember. Salamon királyról ezt azonban nem lehetett elmondani. A Prédikátor könyvében egyszerűen bemutatja azt, hogy milyen semmi ez a világ és maga az ember is.

2017. november 5., vasárnap

Igehely: Lk 16:19-31; Kulcsige: Lk 16:26 „Ezenfelül még közöttünk és közöttetek nagy szakadék is tátong, hogy akik innen át akarnak menni hozzátok, ne mehessenek, se onnan ide át ne jöhessen senki.”

Példázatunkban az Úr Jézus Krisztus bepillantást enged a halál utáni helyzetünkbe. Nem szabad elfelejtenünk azonban, hogy ez egy példázat, és emiatt nem szószerinti értelmezés alapján kell magyaráznunk ezen igéket.

2017. november 3., péntek

Igehely: Róm 4:13-25; Kulcsige: Róm 4:20 „Isten ígéretében nem kételkedett hitetlenül, sőt megerősödött a hitben dicsőséget adva Istennek.”

Ábrahám minden bizonnyal olyan emberként áll előttünk, akinek istenfélelme példaértékű. A hit embere volt, aki nem vonta kétségbe Isten ígéreteit. Hite és Úrban való erőssége megnyilvánult abban, ahogy Istenben bízott, ahogyan rá hagyatkozott, és ahogyan dicsőséget adott neki.

2017. november 2., csütörtök

Igehely: Lk 17:11-19; Kulcsige: Lk 17:18 „Nem akadt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?”

A tíz bélpoklos meggyógyításának történetében a főgondolat igazából nem a gyógyulás körül forog, hanem a hálaadás gondolata körül. A betegségből a tíz leprás meggyógyult, miután Krisztus szavára elindultak a főpapokhoz. Nagy öröm tölthette el őket.

2017. november 1., szerda

Igehely: Dán 4:20-34; Kulcsige: Dán 4:29b „Az emberek királyságán a Felséges uralkodik, és annak adja, akinek akarja.”

Lukács evangéliumában ezt olvassuk: „Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik”(Luk 14:11). Nebukadneccar király korának legnagyobb vezető embere volt. Isten őt használta fel arra is, hogy a saját népét, Júdát, megbüntesse hűtlensége miatt.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Neh 1:11–2:9; Kulcsige: Neh 1:11 „Ó, Uram, méltasd figyelemre a te szolgád és szolgáid imádságát, akik boldogok, hogy félhetik a te nevedet! Adj ma sikert a te szolgádnak, és add, hogy legyen hozzá irgalmas az az ember! Én ugyanis a király pohárnoka voltam.”

Milyen szép az imádkozó, istenfélő hivatalnok; az olyan jogalkotó, aki nemcsak esküszik a Bibliára, hanem munka közben is nyitva tartja azt; az olyan polgármester, aki imával kezdi meg zsúfolt napjait és nyilvános rendezvényeit.