Igehely: Zsolt 68; Kulcsige: Zsolt 68:4 „De az igazak örülnek, vigadnak, Isten színe előtt vígan örvendeznek.”
Isten megváltott népének előjoga és kiváltsága az örvendezés, méghozzá az Úrban való (4). Vajon mit gondolhatnak a körülöttünk élők, amikor látnak és hallanak minket Jézusról és Jézusnak énekelni? Vajon értik és érzik, hogy ez nem ámítás és önmagunk szórakoztatása?
Igehely: Zsolt 67; Kulcsige: Zsolt 67:3 „Ismerjék meg utadat a földön, szabadításodat a népek között!”
Pál leveleinek első bekezdéseiben ilyen mondatokat olvasunk: áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja. Az Újszövetségben ez a megnevezés adja vissza legpontosabban Isten identitását.
Igehely: Lk 20:41-47; Kulcsige: Lk 20:41 „Ő azonban megkérdezte tőlük: Hogyan mondhatják azt, hogy a Krisztus Dávid Fia?”
Gyermekkori emlékeim között örzöm azt is, amikor nagyszüleim falujában sokszor úgy érdeklődtek kilétem felől, hogy megkérdezték kinek vagyok a fia, illetve unokája? Én pedig teljes bizalommal hivatkoztam felmenőimre. A Messiás személyét is azonosítani kellett.
Igehely: Lk 20:27-40; Kulcsige: Lk 20:36 „Sőt meg sem halhatnak többé, mert az angyalokhoz lesznek hasonlók, és Isten fiaivá lesznek, mivel feltámadnak a halálból.”
A szadduceusok, akik nem hitték, hogy lesz igazak és gonoszok feltámadása szintén támadták Jézust. A sógorházasság törvénye (5Móz 25: 5-6) alapján kitalálnak egy végletekbe felfújt esetet, amit aztán Jézus elé tárnak, hogy bogozza ki. Vajon mi volt ezzel a céljuk?
Igehely: Lk 20:20-26; Kulcsige: Lk 20:26 „Így tehát nem tudták tőrbe csalni a nép előtt, hanem elcsodálkoztak válaszán, és elhallgattak.”
Folytatódik a sarokba szorító hadjárat Jézus ellen. Most semleges embereket bérelnek fel, akik jó szándékot színlelve keresik Jézus kegyeit: „Mester, mi tudjuk, hogy helyesen szólsz... és tanítod az Isten útját”. Jézus nem szédül el a dicsérettől, mert átlát színészkedésükön.
Igehely: Lk 20:9-19; Kulcsige: Lk 20:14 „De mikor meglátták őt a munkások, így tanakodtak egymás között: Ez az örökös! Öljük meg őt, hogy mienk legyen az örökség!”
Érdemes elgondolkodni előbb a nép (16), majd pedig a háttérben hallgatózó főpapok és írástudók reakcióján (19). A szőlő ura végleges döntést hoz: elveszti a gonosz munkásokat, a szőlőt pedig másoknak adja.
Igehely: Jn 3:19–21; Kulcsige: Jn 3:21 „Aki pedig az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy nyilvánvalóvá legyen cselekedeteiről, hogy Isten szerint cselekedte azokat.”
Nappal, amikor ragyog a fény körülöttünk, eszünkbe sem jut, hogy világítsunk, de ha beesteledik, lámpát gyújtunk, mert a sötétség nem a mi világunk. Az emberek nem önmagáért szeretik a sötétséget, hanem azért, amit eltakar (például ruhán egy folt). Vannak olyan állatok, melyek kimondottan a sötétséget szeretik, és menekülnek a világosság elől. Szemük visszafejlődik, többnyire teljesen vakok. Így van ez a sötétségben élő emberrel is, akinek szellemi látása nincs, eltompult, érzéketlen.