Igehely: 2Móz 20:14 „Ne paráználkodj!”
A csupán két szóból álló parancsolat megszegése sokkal súlyosabb következményekkel jár, mint az, ha a piros jelzőlámpánál átsuhanunk a járművel! A mindenki felé irányuló felszólítás olyan korán érvényes, mihelyt valaki ezt már meg tudja érteni.
Igehely: 1Jn 3:13-17; Kulcsige: 1Jn 3:15 „Aki gyűlöli a testvérét, az embergyilkos; azt pedig tudjátok, hogy az embergyilkosnak nincs örök élete.”
Aki Jézus Krisztusban van, annál már megtörtént a lényeg: átment a halálból az életbe (14. v.).
Igehely: Mt 26:51-56; Kulcsige: Mt 26:52 „Ekkor így szólt hozzá Jézus: Tedd vissza kardodat a helyére, mert akik kardot fognak, kard által vesznek el.”
Júdás árulása megtörtént, és a feldühödött zsidó vezetők, papok és katonák jöttek, hogy végre elfogják Jézust. Az egyik tanítvány karddal rendelkezik és használni is meri, levágva a főpap szolgájának fülét.
Igehely: Jn 10:6-15; Kulcsige: Jn 10:10 „A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.”
Érdemes lenne egyszer valóságosan belegondolni, hogy tudunk-e mi egyáltalán valamit is feltétel nélkül odaadni a másikért? János evangéliuma itt Jézus Krisztust, mint jó pásztort mutatja be.
Igehely: 2Sám 12:1-14; Kulcsige: 2Sám 12:13 „Akkor ezt mondta Dávid Nátánnak: Vétkeztem az Úr ellen! Nátán így felelt Dávidnak: Az Úr is elengedte vétkedet, nem halsz meg.”
Kemény szavak, amiket Nátán mond Dávidnak. De megvan a jó gyümölcse, mert Dávid mélységesen megbánja tettét! És az ember, aki megbánja Isten előtt életének bukásait: akár nyilvános bukás volt az, akár titkolt, az bocsánatot nyer.
Igehely: 5Móz 20:10-18; Kulcsige: 5Móz 20:16 „De az itt lakó nemzetek városaiban, amelyeket örökségül ad neked Istened, az Úr, ne hagyj életben egy lelket sem!”
Sok Bibliát olvasó ember számára sem világos, sőt elfogadhatatlan az a rengeteg vérontás, amiről az Ószövetségben olvashatunk. Hogyan engedhette, sőt parancsolhatta Isten mindezeket?
Igehely: 1Móz 2:15–17; Kulcsige: 1Móz 3:6 „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.”
Ha az Édenkert történetének motívumaira gondolunk, a legtöbbünknek a kígyó és az alma jut eszébe? Honnan jött az alma képe elénk? A válasz a korai egyház tanítóinál keresendő, közülük is Szent Jeromosnál. Jeromost bízta meg I. Damasus pápa, hogy fordítsa le a héber és görög szentírási szövegeket az akkori latin köznyelvre. A latin gonosz és az alma szó pedig ugyanúgy hangzott: malus. A héber a peri szót használja a gyümölcsre, amely vonatkozhat ugyanúgy almára, fügére vagy akár citromra is.