Mindennapi áhítatok

2019. július 6., szombat

Igehely: Zak 14:1-21; Kulcsige: 14:9 „Az Úr lesz a király az egész földön. Azon a napon az Úr lesz az egyetlen Isten, és neve az egyetlen név.”

„Íme, eljön az Úr napja”– így kezdődik a mai rész, és mintegy újra bebiztosítja a prófécia hallgatóit, és olvasóit arról, hogy Isten ígérete nem változott, nem késik, hanem biztosan eljön. Isten a maradék győzelméről ír, arról, hogy Isten maga fog érettük harcolni, és ezért biztos a győzelem.

2019. július 5., péntek

Igehely: Zak 12:1-14; Kulcsige: 12:10 „Dávid házára és Jeruzsálem lakóira pedig kiárasztom a könyörület és a könyörgés lelkét. Rátekintenek majd arra, akit átszúrtak, és úgy gyászolják, ahogyan az egyetlen gyermeket szokták, és úgy keseregnek miatta, ahogyan az elsőszülött miatt szoktak.”

Isten hatalmasan cselekszik Jeruzsálemmel. Megóvja őket a környező népektől, sőt a fák között lévő tüzes serpenyőhöz hasonlítja őket a próféta, amely megemészt mindent maga körül. A legnagyobb ígéret és áldás Jeruzsálem részére az a 10. versben van összefoglalva.

2019. július 4., csütörtök

Igehely: Zak 11:1-17; Kulcsige: 11:13 „Az Úr pedig ezt mondta nekem: Dobd a kincsek közé ezt a becses díjat, amire engem becsültek! Fogtam tehát a harminc ezüstöt, és odadobtam az Úr házának a kincsei közé.”

A 11. rész hangulata teljesen más, mint az előző részeké. Azt látjuk, hogy minden, amire az ember büszke lehet, vagy amire számíthat, az elpusztul. Elég a cédrus, és a ciprus és a tölgy is elpusztul.

2019. július 3., szerda

Igehely: Zak 9:9-17; Kulcsige: 9:16 „Megsegíti őket Istenük, az Úr azon a napon. Pásztorolja népét, mint egy nyájat. Mint a korona drágakövei, úgy ragyognak földjén.”

A győzelmes Király képe, aki békességet hoz majd a népnek, a múltba gyökerezve mutat a jövő felé. Dávid volt az a király, aki békességet szerzett Izráel népének, de Krisztus hozza majd el azt a teljes békét, amely a háborgó szíveket csendre inti és változásra készteti.

2019. július 2., kedd

Igehely: Zak 8:1-23; Kulcsige: 8:19 „Ezt mondja a Seregek Ura: A negyedik, az ötödik, a hetedik és a tizedik hónapban tartott böjt vidám örvendezéssé és boldog ünneppé változik majd Júda házában. Csak szeressétek az igazságot és a békességet!”

A maradék visszatérése után Isten népe újra elnyeri az Atya szeretetét, és az Úr békét és jólétet ígér Jeruzsálem lakóinak. A béke ára a következő: igaz szó, igaz ítélet, még szívében is kerülje a gonoszt a nép, és ne esküdjön hamisan.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Mal 3:1–7a.; Kulcsige: Mal 3:3a „Ahogyan leül az ötvös, és megtisztítja az ezüstöt, úgy tisztítja meg az Úr Lévi fiait.”

Az első próféciát, amit olvastunk, az Úr Jézus Keresztelő Jánosra alkalmazta. Ő volt az Isten követe, aki egyengette az ő útját. A másodikban az új szövetség követe van bemutatva, aki Jézus Krisztus. A második versben a visszajövetelének napját említi, mint utalást az ítélet napjára. Ez számunkra is figyelmeztetés, hogy ő biztosan el fog jönni, és nekünk is meg kell állnunk előtte. Az értékes ezüst, arany szét lesz választva a hozzá keveredett értéktelen dolgoktól, salaktól, szennyeződéstől. Ehhez tűzben olvasztást alkalmaznak.