Mindennapi áhítatok

2024. június 2., vasárnap

– Ef 1:15–23; Kulcsige: Ef 1:17 „És kérem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt.”

Kiváltság, hogy Isten kijelentette magát nekünk. Isten embere példa előttünk, ahogy a bölcsességre tanít. Pál az imádságában lelki megvilágosodásért könyörög. Erre lenne szüksége minden embernek manapság is. Isten az egyetlen, aki adja a bölcsességet, a Szentlelket, Jézus Krisztus által.

2024. június 1., szombat

Igehely: 2Pt 3:1–7; Kulcsige: 2Pt 3:6-7 „Ez által az isteni szó által az akkori világ özönvízzel elárasztva elpusztult, 1Móz 7,11 7 a mostani egek és a föld pedig ugyanezen szó által megkímélve megmaradtak, hogy tűznek tartassanak fenn az ítéletnek és az istentelen emberek pusztulásának napjára.”

Méltó befejezése Krisztus hű szolgája munkásságának a második levél. Meg tudjuk-e őrizni tiszta gondolkodásunkat, vagy elmosódik bennünk, fásulttá válunk, az Isten igéje megszokottá válik számunkra? Amikor igazán szükségünk lenne rá, már nincs ott az elménkben, a lelkünkben?

2024. május 31., péntek

Igehely: Fil 1:27–30; Kulcsige: Fil 1:27 „Csak ti Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek, hogy akár odamegyek és látlak titeket, akár távol vagyok, azt halljam rólatok, hogy megálltok egy Lélekben, egy szívvel, együtt küzdve az evangélium hitéért”

Készüljetek a küzdelemre, s álljatok meg a hitben! Ez méltó a Krisztus evangéliumához, ez illik ahhoz, akinek a neve már be van írva az élet könyvébe. Micsoda felelősség, hiszen a világ mirajtunk keresztül is látja vagy nem látja, hallja vagy nem hallja a jó hírt.

2024. május 30., csütörtök

Igehely: Gal 1:6–12; Kulcsige: Gal 1:9 „Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!”

Milyen jó volt tegnap délelőtt Pál thesszalonikaiaknak írt dicsérő, örvendező szavait olvasni, mely szinte túlcsordul a szeretettől. A gyülekezet iránt érzett szeretet ugyanaz, de most megismerhetjük a gyötrődő, szenvedő, dorgáló Pált. A galaták elfordultak a kegyelem Istenétől.

2024. május 29., szerda

Igehely: 1Thessz 1:5–10; Kulcsige: 1Thessz 1:5 „ Mert a mi evangéliumunk nemcsak szavakban jutott el hozzátok, hanem erővel, Szentlélekkel és teljes bizonyossággal is.”

Isten Lelke átformál. De ehhez kell a befogadó lelkület. Ez a gyülekezet befogadta a hírvivőket – Pált és Szilászt – és befogadta az általuk hirdetett evangéliumot. A lelki vezetőkre hallgató, Szentlélek által formálódó gyülekezet példává vált minden hívő számára.

2024. május 28., kedd

Igehely: Ézs 40:9–11; Kulcsige: Ézs 40:11 „Mint pásztor, úgy legelteti nyáját, karjára gyűjti a bárányokat, ölébe veszi őket, az anyajuhokat szelíden terelgeti.”

Ézsaiás próféta könyvének 40. része a vigasztalás, a bátorítás fejezete. Nem csak kedves szavak, hanem a szabadítás ígérete. 39 fejezetnyi ítélet, rabság, halál után megjelenik a vigasztalás.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Róm 13:11–14; Kulcsige: Róm 13:12 „Az éjszaka múlik, a nappal pedig már egészen közel van. Tegyük le tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit.”

Igeszakaszunk egy felhívással kezdődik. Pál ébresztgeti a testvéreket. Úgy látja, hogy az idő sürget a megtérésre. A földi létet éjszakának nevezi, amit múlni vél. Az előző versekben buzdít a szeretet megélésére, amely egyenlő a törvény betöltésével. Ezt gyakorlati lépésekkel is magyarázza: A bűnös cselekedeteket el kell hagyni, fel kell cserélni a világosság fegyvereivel. Nappal, a világosságban tisztességesen kell élni, azonosulni Krisztussal. A testünk táplálását nem tiltja, hanem óv a bűnös hajlamok, vágyak dédelgetésétől. Legyen számunkra is ez a mai napnak a zsinórmértéke.