Igehely: Zsolt 92:1-16; Kulcsige: 92:1 „Milyen jó hálát adni az Úrnak, és zengeni neved dicséretét, ó, Felséges!”
A hálátlanság olyan szívbetegség, amelyet az elme számára adott gyógyszerrel lehet gyógyítani. Az elégedetlenség olyan, mint a rozsda és a rothadás, előjön magától, ezért kezelni kell, sőt meg kell küzdeni vele.
Igehely: Zsolt 86:1-10; Kulcsige: 86:8 „Nincs hozzád hasonló, Uram, a z istenek között, műveidhez fogható nincsen.”
Ez a zsoltár valószínűleg Dávidnak a Saul előli bújdosás lélekőrlő időszakából származik. A zsoltáros lelki fájdalma abból fakad, hogy az ellenségével szemben tanúsított jóindulata nyomán az továbbra is gonoszsággal válaszol. Kihez mehet ilyenkor panaszával?
Igehely: Zsolt 138:1-8; Kulcsige: 138:5 „Énekelni fognak az Úr útjairól, mert nagy az Úr dicsősége.”
Ez a zsoltár csodálatos egyszerűséggel vázolja fel azt, amiért Dávid méltónak tekinti Istent a dicséretre. Sok más zsoltárától eltérően, ebben kevés költői elemet használva, Dávid azonnali, teljes szívből fakadó magasztaló énekkel áldja Istent az istenek előtt.
Igehely: Zsolt 144:9-15; Kulcsige: 144:15 „Boldog nép az, amelynek így megy a sora. Boldog nép az, amelynek az Úr az Istene!”
Társadalomkutatók vizsgálatai alapján a magyar nemzet nem tartozik a legboldogabb népek közé. Igaz, ők nem a bibliai mércék alapján mérik ezt.
Igehely: Zsolt 122:1-9; Kulcsige: 122:7 „Legyen békesség falaidon belül, legyen boldogság palotáidban!”
Lélekemelő szavakban fejezi ki a zsoltáríró a zarándokok érzéseit, gondolatait, amikor a megfáradt utazók megpillantják Isten városát, Jeruzsálemet. Jeruzsálem hegyen épített város. Az út oda felfelé visz, ezért nehezebb oda eljutni, de közelebb is van az éghez.
Igehely: Zsolt 119:1-16; Kulcsige: 119:1 „Boldogok, akiknek az útja tökéletes, akik az Úr törvénye szerint élnek.”
A zsoltáros azzal kezdi az imáját, hogy megköszöni Istennek a törvényt. Tudatosítja a Szentírás szerepét és fontosságát, amihez, ha alkalmazkodik stabilitást és örömöt talál az életben.
Igehely: 1Móz 49:28–33; Kulcsige: 1Móz 49:33 „Amikor befejezte Jákób a fiainak szóló parancsokat, felhúzta lábait az ágyra, azután elhunyt, és elődei mellé került.”
Jákóbot Isten csodálatosan kiválasztotta, és tervét megvalósította életében. Hosszú utat tett meg. Tudatában volt, hogy Isten vezette őt végig az úton. Mi látjuk-e életünkben Isten vezetését, gondviselését, amikor visszapillantunk a megtett útra?
Talán utolsó vágya volt, hogy megláthassa Benjámint és Józsefet. Még nagyobb öröm volt számára, hogy találkozhatott a Józseftől származó unokákkal is. Ekkor már testileg nagyon gyenge volt, de az, ahogyan Isten vezette 147 év alatt, még nem homályosodott el előtte.