Mindennapi áhítatok

2019. október 19., szombat

Igehely: Mk 14:32-42; Kulcsige: 14:38 „Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen.”

Hamar elcsüggedünk vagy éppen felületessé válunk, amint kényelmetlen fizikai vagy lelki helyzetbe kerülünk. Tudjuk, mit kellene tennünk, de erőtelenek vagyunk. Indít és szólít a Lélek, hogy vezessen, de mi halogatjuk vagy elmulasztjuk azt. A próbák idején fontos imádkozni.

2019. október 18., péntek

Igehely: Mk 9:14-29; Kulcsige: 9:18 „És ahol hatalmába keríti, földhöz vágja őt, habzik a szája, és megmerevedik. Szóltam a tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták.”

A tanítványok sokat tanultak már Jézustól. Kezdik átvenni szokásait. Vele s mellette szolgálva teljesen megváltoznak, olyanok lesznek mint Ő. Amikor a nagytanács emberei hallják Pétert és Jánost beszélni, elcsodálkoznak. Nem értik, honnan ez a tudomány és erő.

2019. október 17., csütörtök

Igehely: Mt 13:10-17; Kulcsige: 13:11 „Ő így válaszolt: Mert nektek megadatott, hogy ismerjétek a mennyek országának titkait, azoknak pedig nem adatott meg.”

Milyen szomorú és fájdalmas, amikor embereket látunk úgy Isten jelenlétében ülni, hogy igét hallanak, megtéréseket is látnak, de az ő szívük érintetlen marad. Valaki azt mondta róluk, hogy „kibírták” az igehirdetést, de az éle-tükben nem történt semmi.

2019. október 16., szerda

Igehely: Lk 11:1-13; Kulcsige: 11:1 „Amikor Jézus elmondta parancsait a tizenkét tanítványnak, továbbment onnan, hogy tanítson és igét hirdessen a városokban.”

Az Úr Jézus minket is imádkozni tanít. Az imádság nem azért van, hogy Isten megtudja, hogy mire van szükségünk, hanem azért, hogy nyilvánvalóvá váljon előttünk és mások előtt, hogy mi van a szívünkben.

2019. október 15., kedd

Igehely: Mt 16:13-16; Kulcsige: 16:14 „Ők így válaszoltak: Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, megint mások pedig Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.”

A kérdés, amit Jézus a tanítványok felé intéz az élet legfontosabb kérdése. Ki neked Jézus Krisztus? Péter meggőződéssel válaszol: „Te vagy a Krisztus”! Felismerte Jézusban azt, akit Isten küldött, azt, Akire neki szüksége van és azt, Akit neki követnie kell, ahhoz, hogy Istenhez jusson.

2019. október 14., hétfő

Igehely: Lk 18:1-7; Kulcsige: 18:7 „Vajon Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? És várakoztatja-e őket?”

Becsapja magát az ember, amikor azt gondolja, Istenre csak akkor van szüksége, ha bajban van. Úgy-e ilyenkor „forróbban” is imádkozunk, mintha Ő azért lenne, hogy nekünk segítsen, minket kimentsen és bennünket mindig kiszolgáljon.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Fil 2:12–18; Kulcsige: Fil 2:15 „Hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban.”

Pál szeretteinek nevezi a gyülekezet tagjait, és kéri őket, hogy engedelmeskedjenek a levélben kért tanításnak, utasításnak. Félelemmel és rettegéssel viselkedjenek a mindennapi életükben, ne legyen egy könnyelmű, gondatlan életvitelük. Isten kimunkálja úgy az akarást, mint a cselekvést is, ha reá figyelünk.