Igehely: Lk 18:1-7; Kulcsige: 18:7 „Vajon Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? És várakoztatja-e őket?”
Becsapja magát az ember, amikor azt gondolja, Istenre csak akkor van szüksége, ha bajban van. Úgy-e ilyenkor „forróbban” is imádkozunk, mintha Ő azért lenne, hogy nekünk segítsen, minket kimentsen és bennünket mindig kiszolgáljon. Isten nem egy szolgáltatás, hanem egyedüli ura a teremtett világnak és a mennynek is. Jézusban maga Isten jött le az emberek közé. Isten Benne jelentette ki azt, amit az ember másképp nem tudhat meg róla. Krisztusban megnyílt az út a megtérő bűnös előtt Istenhez. Beléphetünk a vele való közösségbe. Ez a közösség nem alkalmi megtapasztalás, hanem állandó. Ez azt is jelenti, hogy vele vagyok és ő velem. Ahogy egy germek áll apja előtt és figyeli őt, kérdezgeti gyermeki érdeklődéssel, úgy állhat Isten gyermeke a mennyei Atya előtt. Kérdezhetjük őt, beszélgethetünk vele és Ő is beszélni fog hozzánk. Van komunikáció, párbeszéd. Jézus is szeretett időt tölteni a tanítványokkal. Magával vitte őket imádkozni. Közelében tartotta őket, hogy jól megismerhessék.
Mi szeretünk időzni Jézussal? Beszélgetni vele imádság által? Nem neki van erre szüksége, nekünk van szükségünk arra, hogy állandó kapcsolatban legyünk vele. Ez által formálódunk át azzá, akivé ő akar formálni!
Józsa Zsolt
Mire neveljük az új nemzedéket?
Igehely: Péld 22:6-11
A gyermeknevelés alapelvei a korszellem hatására radikálisan átalakultak. Egy fegyelmezetlen, elszabadult világban élünk, piac és reklámok befolyása alatt. Az élet egy nagy hajsza lett. Az emberek nagyon sokat dolgoznak. A főnök elvárja, hogy a munkahelyed legyen az első. A munkaadókat nem érdekli, hogy férj, feleség vagy szülő vagy. Az sem, hogy otthon család vár. Tapasztaljuk, hogy alig van időnk együtt beszélgetni, nevetni és imádkozni. Jó nevelésben és egészséges tanításban részesíteni gyerekeinket. Így a gyermek kénytelen a környezetétől tanulni, és már az óvodában átveszi a korszellem gondolkodását és viselkedését. Felelősségünk, hogy megmutassuk gyermekeinknek az Úr útját. Megtérést nem adhatunk nekik, de életünkkel és beszédünkkel, hozzáállásunkkal és reakcióinkkal „szomjassá”, keresővé tehetjük őket. Nem tudom, Salamon milyen neveltetésben részesült, mint gyermek, de azt tudjuk, hogy Dávid utolsó szavaiban intette Salamont, a fiát, hogy az Úr útján járjon és az Ő törvényeit megtartsa. (2Kir 2:3)
Törekedjünk arra, hogy lelki örökséget hagyjunk gyermekeinknek, egy kitaposott utat, melyen megismerhetik az Urat. Lássanak jó példát és találjanak lelki otthont – otthon és a gyülekezetben.
Józsa Zsolt
Új hozzászólás