Mindennapi áhítatok

2019. július 6., szombat

Igehely: Zak 14:1-21; Kulcsige: 14:9 „Az Úr lesz a király az egész földön. Azon a napon az Úr lesz az egyetlen Isten, és neve az egyetlen név.”

„Íme, eljön az Úr napja”– így kezdődik a mai rész, és mintegy újra bebiztosítja a prófécia hallgatóit, és olvasóit arról, hogy Isten ígérete nem változott, nem késik, hanem biztosan eljön. Isten a maradék győzelméről ír, arról, hogy Isten maga fog érettük harcolni, és ezért biztos a győzelem.

2019. július 5., péntek

Igehely: Zak 12:1-14; Kulcsige: 12:10 „Dávid házára és Jeruzsálem lakóira pedig kiárasztom a könyörület és a könyörgés lelkét. Rátekintenek majd arra, akit átszúrtak, és úgy gyászolják, ahogyan az egyetlen gyermeket szokták, és úgy keseregnek miatta, ahogyan az elsőszülött miatt szoktak.”

Isten hatalmasan cselekszik Jeruzsálemmel. Megóvja őket a környező népektől, sőt a fák között lévő tüzes serpenyőhöz hasonlítja őket a próféta, amely megemészt mindent maga körül. A legnagyobb ígéret és áldás Jeruzsálem részére az a 10. versben van összefoglalva.

2019. július 4., csütörtök

Igehely: Zak 11:1-17; Kulcsige: 11:13 „Az Úr pedig ezt mondta nekem: Dobd a kincsek közé ezt a becses díjat, amire engem becsültek! Fogtam tehát a harminc ezüstöt, és odadobtam az Úr házának a kincsei közé.”

A 11. rész hangulata teljesen más, mint az előző részeké. Azt látjuk, hogy minden, amire az ember büszke lehet, vagy amire számíthat, az elpusztul. Elég a cédrus, és a ciprus és a tölgy is elpusztul.

2019. július 3., szerda

Igehely: Zak 9:9-17; Kulcsige: 9:16 „Megsegíti őket Istenük, az Úr azon a napon. Pásztorolja népét, mint egy nyájat. Mint a korona drágakövei, úgy ragyognak földjén.”

A győzelmes Király képe, aki békességet hoz majd a népnek, a múltba gyökerezve mutat a jövő felé. Dávid volt az a király, aki békességet szerzett Izráel népének, de Krisztus hozza majd el azt a teljes békét, amely a háborgó szíveket csendre inti és változásra készteti.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Jn 3:19–21; Kulcsige: Jn 3:21 „Aki pedig az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy nyilvánvalóvá legyen cselekedeteiről, hogy Isten szerint cselekedte azokat.”

Nappal, amikor ragyog a fény körülöttünk, eszünkbe sem jut, hogy világítsunk, de ha beesteledik, lámpát gyújtunk, mert a sötétség nem a mi világunk. Az emberek nem önmagáért szeretik a sötétséget, hanem azért, amit eltakar (például ruhán egy folt). Vannak olyan állatok, melyek kimondottan a sötétséget szeretik, és menekülnek a világosság elől. Szemük visszafejlődik, többnyire teljesen vakok. Így van ez a sötétségben élő emberrel is, akinek szellemi látása nincs, eltompult, érzéketlen.