Mindennapi áhítatok

2020. május 3., vasárnap

Igehely: 2Móz 2:1-10; Kulcsige: 2Móz 2:10 „Amikor a gyermek nagyobb lett, elvitte a fáraó leányához, aki a fiává fogadta. Mózesnek nevezte el, mert ezt mondta: A vízből húztam ki.”

Isten adja a gyermeket és az édesanya ajándéknak veszi. Isten kifejezett céllal teremti meg Mózest, hiszen az ő születésével kezdődik meg a zsidók Egyiptomból való szabadulásának története.

2020. május 1., péntek

Igehely: Kol 3:22-24; Kulcsige: Kol 3:23 „Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek.”

Két erős érvünk van arra, hogy a munkahelyen jó lélekkel végezzük feladatainkat, mintha azzal közvetlen az Úrnak szolgálnánk. Az egyik az, hogy mint Isten gyermekeinek, nekünk mindent az Ő dicsőségére kell tennünk (1Kor 10:31).

2020. április 30., csütörtök

Igehely: Jak 5:13-18; Kulcsige: Jak 5:16 „Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.”

Jakab két különböző, de hasonlóan nehéz állapotra – fizikai betegség és lelki megbotlás – ugyanazt a megoldást ajánlja: a közbenjáró imádságot. Az apostol bátorítja a betegségben szenvedőket, hogy hívják magukhoz a véneket, hogy azok imádságban könyörögjenek felépülésükért.

2020. április 29., szerda

Igehely: 1Móz 35:1-7; Kulcsige: 1Móz 35:1-2 „Isten ezt mondta Jákóbnak: Indulj, menj föl Bételbe, és telepedj le ott! Készíts ott oltárt az Istennek, aki megjelent neked, amikor menekültél bátyád, Ézsau elől! Jákób ekkor azt mondta háza népének és mindazoknak, akik vele voltak: Távolítsátok el az idegen isteneket, amelyek nálatok vannak! Tisztítsátok meg magatokat, és váltsatok ruhát!”

Isten felszólította Jákóbot egy oltár megépítésére, ő pedig pontosan tudta, hogy ez mit követel meg saját házanépétől: az idegen istenek eltávolítását.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Fil 2:12–18; Kulcsige: Fil 2:15 „Hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban.”

Pál szeretteinek nevezi a gyülekezet tagjait, és kéri őket, hogy engedelmeskedjenek a levélben kért tanításnak, utasításnak. Félelemmel és rettegéssel viselkedjenek a mindennapi életükben, ne legyen egy könnyelmű, gondatlan életvitelük. Isten kimunkálja úgy az akarást, mint a cselekvést is, ha reá figyelünk.