Mindennapi áhítatok

2020. június 4., csütörtök

Igehely: Zsolt 43:1-5; Kulcsige: Zsolt 43:5 „Miért csüggedsz el, lelkem, és miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek!”

A panaszének írója Isten igazságszolgáltatása után vágyik. Ítéletét, szabadítását és oltalmát óhajtja azokkal szemben, akik irgalmat nem ismerve, gonoszul támadtak ellene. A szívét nyugtalanító miértekre Istentől várja a lelki szükségeit kielégítő választ.

2020. június 3., szerda

Igehely: 1Jn 3:23-24; Kulcsige: 1Jn 3:24 „Aki pedig megtartja az ő parancsolatait, az őbenne marad, és ő is abban; és hogy ő bennünk marad, azt a Lélektől tudjuk meg, akit nekünk adott.”

Jézus önzetlensége tárul elénk ma reggel. Amit az Atyától kapott, kész megosztani övéivel.

Az ajándéknak az ajándékozó felé kell fordítania a tekintetünket. Ez a Szentlélekkel kapcsolatosan is igaz, aki Jézus Krisztust és az Ő szavát helyezi a hívő fókuszába (Jn 16:14; 14:26).

2020. június 2., kedd

Igehely: ApCsel 7:51-60; Kulcsige: ApCsel 7:55 „Ő azonban Szentlélekkel telve az égre függesztette tekintetét, és látta Isten dicsőségét és Jézust, amint Isten jobbja felől áll.”

Egy tanúnak nemcsak azt kell ismernie, akiről/amiről, hanem azokat is, akiknek tanúskodik. Ebben a szakaszban először arra csodálkoztam rá, hogy mit tesz egy Szentlélekkel teljes tanú. Leleplezi azon emberek életét, akiknek Jézusról beszél.

2020. június 1., hétfő

Igehely: ApCsel 6:5-15; Kulcsige: ApCsel 6:8 „István pedig – kegyelemmel és erővel telve – nagy csodákat és jeleket tett a nép között.”

Az Isten Lelkével betelt apostolok az első gyülekezet legfontosabb feladatának a könyörgés és az igehirdetés szolgálatát tartották. A diakónusok megválasztásánál a gyülekezet jó néven vette és elfogadta tanácsukat.

2020. május 31., vasárnap

Igehely: Róm 8:9-17; Kulcsige: Róm 8:15 „Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: «Abbá, Atyám!»”

Pünkösd a Krisztusban hívők egyik legnagyobb és legszebb ünnepe, amikor Isten, Jézus mennybe való visszatérését követően, elküldte a Szentlelket, akinek munkája nélkül nem beszélhetnénk keresztyénségről.

2020. május 30., szombat

Igehely: 1Kor 12:28-30; Kulcsige: 1Kor 12:28 „Ezek közül pedig némelyeket először apostolokká tett az Isten az egyházban, másodszor prófétákká, harmadszor tanítókká. Azután adott csodatevő erőket, kegyelmi ajándékokat: gyógyításra, gyámolításra, vezetésre, nyelveken szólásra.”

A Szentháromságon elmélkedve azt látom, hogy mindenkinek megvan a szerepe, és így alkot ez tökéletes egységet. Krisztus úgy rendelte, hogy a gyülekezeti egység is hasonlóan működjön. Mindenkinek ajándékokat ad Lelke által, hogy az egység létrejöjjön.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Mk 1:16–20 Kulcsige: Mk 1:17 „És így szólt hozzájuk Jézus: Kövessetek engem, és én emberhalászokká teszlek titeket.”

Ami­kor Jézus a Ga­li­le­ai-ten­ger part­ján járt, meg­lát­ta Si­mont és And­rást, akik ha­lász­tak. Már ta­lál­ko­zott velük az­előtt, és a szol­gá­la­tá­nak leg­ele­jén ta­nít­vá­nya­i­vá let­tek (Jn 1:40–41). Most el­hív­ta őket, hogy vele le­gye­nek, és azt ígér­te, hogy em­ber­ha­lá­szok­ká teszi őket. Ők e hí­vás­ra azon­nal fel­ad­ták jö­ve­del­me­ző mes­ter­sé­gü­ket, hogy kö­ves­sék Őt. En­ge­del­mes­sé­gük azon­na­li, ál­do­za­tos és tel­jes volt. Krisz­tus kö­ve­té­sé­vel em­ber­ha­lá­szok­ká vál­tak.