Igehely: Ef 5:1-2; Kulcsige: Ef 5:2 „És éljetek szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, Istennek kedves illatként.”
Jézus nemcsak azt volt kész megosztani velünk, amit az Atyától kapott, hanem önmagát is. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint földi élete, szolgálata, önzetlen szeretete, végül kereszthalála.
Igehely: Zsolt 43:1-5; Kulcsige: Zsolt 43:5 „Miért csüggedsz el, lelkem, és miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek!”
A panaszének írója Isten igazságszolgáltatása után vágyik. Ítéletét, szabadítását és oltalmát óhajtja azokkal szemben, akik irgalmat nem ismerve, gonoszul támadtak ellene. A szívét nyugtalanító miértekre Istentől várja a lelki szükségeit kielégítő választ.
Igehely: 1Jn 3:23-24; Kulcsige: 1Jn 3:24 „Aki pedig megtartja az ő parancsolatait, az őbenne marad, és ő is abban; és hogy ő bennünk marad, azt a Lélektől tudjuk meg, akit nekünk adott.”
Jézus önzetlensége tárul elénk ma reggel. Amit az Atyától kapott, kész megosztani övéivel.
Az ajándéknak az ajándékozó felé kell fordítania a tekintetünket. Ez a Szentlélekkel kapcsolatosan is igaz, aki Jézus Krisztust és az Ő szavát helyezi a hívő fókuszába (Jn 16:14; 14:26).
Igehely: ApCsel 7:51-60; Kulcsige: ApCsel 7:55 „Ő azonban Szentlélekkel telve az égre függesztette tekintetét, és látta Isten dicsőségét és Jézust, amint Isten jobbja felől áll.”
Egy tanúnak nemcsak azt kell ismernie, akiről/amiről, hanem azokat is, akiknek tanúskodik. Ebben a szakaszban először arra csodálkoztam rá, hogy mit tesz egy Szentlélekkel teljes tanú. Leleplezi azon emberek életét, akiknek Jézusról beszél.
Igehely: ApCsel 6:5-15; Kulcsige: ApCsel 6:8 „István pedig – kegyelemmel és erővel telve – nagy csodákat és jeleket tett a nép között.”
Az Isten Lelkével betelt apostolok az első gyülekezet legfontosabb feladatának a könyörgés és az igehirdetés szolgálatát tartották. A diakónusok megválasztásánál a gyülekezet jó néven vette és elfogadta tanácsukat.
Igehely: Róm 8:9-17; Kulcsige: Róm 8:15 „Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: «Abbá, Atyám!»”
Pünkösd a Krisztusban hívők egyik legnagyobb és legszebb ünnepe, amikor Isten, Jézus mennybe való visszatérését követően, elküldte a Szentlelket, akinek munkája nélkül nem beszélhetnénk keresztyénségről.
Igehely: Róm 7:14–25; Kulcsige: Róm 7:25 „Hála legyen Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által! Tehát én magam értelmemmel ugyan Isten törvényének szolgálok, testemmel azonban a bűn törvényének.”
A lelki életünkben tudjuk és elismerjük, mint Pál is, hogy a törvény jó. Belenézünk, és látjuk, hogy milyen jónak kellene nekünk is lennünk. De meglátjuk, hogy milyen rosszak vagyunk. Mármint, hogy bennünk lakik a bűn, ami teszi a rosszat, amit én magam nem is akarok tenni, hiszen gyűlölöm, de mégis teszem, bár nem akarom. A bűn törvénye ez. Nem csupán Pál „találtaték” (10.v.) úgy, hanem ő maga „megtalálta” azt a törvényt, hogy csak a rosszra van lehetősége (21.v.) – a bűn megvan benne – (Károli), szó szerint: mellé fekszik, kéznél van.