Igehely: Zsolt 147; Kulcsige: Zsolt 147:19 „Kijelentette igéjét Jákóbnak, rendelkezését és törvényeit Izráelnek.”
Az Úr dicséretére számtalan okot találhatunk. Gyönyörű, szép dicséretet énekelhetünk neki azért a bánásmódért, amit választottjaiként újból és újból megtapasztalhatunk. Ő építi, erősíti Jeruzsálemet, a béke fejedelmi városát. Ő gyűjti össze a bálványimádás, a bűn miatt legyengült, megvert és szétszóródott Izráelt. Ő ismeri és meggyógyítja a megtört szívűeket, a sebeket hordozókat. Nemcsak a hatalmas és sziporkázó csillagok számát és nevét tartja számon, hanem a porszemnyi emberekét is. Határtalan bölcsességét bárhol csodálhatjuk. Kegyelme hálára hangolja szívünket, hisz támogatja az alázatosakat. Ugyanakkor szeretnénk nem tartozni azon bűnösök közé, akiket Ő porig aláz.
Zenghetjük neki a hálaéneket, a bennünket, de másokat is körül ölelő, térdre kényszerítő, felhangoló és változatos „díszletért”. Nem bírunk betelni az égen vonuló felhőkkel, a permetező vagy zuhogó esővel. Reményünk éled a sarjadó fűvel. Gondoskodását tapasztalják az éhes állatok, a károgó hollók. A lovak erejét, szépségét, szilajságát kedvtelve szemlélhetjük. Csodálhatjuk, irigyelhetjük az edzett férfiak izmait. Hát az Úr miben gyönyörködik? Az istenfélőkben, a szeretetében bízókban találja kedvét! Az őszinte, tiszta dicsérete is örömet okoz Neki! Ő teszi erőssé kapunk zárait. Ő áldja meg fiainkat és leányainkat. Csak Ő tud tartós békét adni. Örül, amikor a búza legjavával tart jól minket. Parancsol a rapszodikus időjárásnak, a váltakozó évszakoknak. Ünnepel, amikor kijelenti igéjét a csaló Jákóbnak. Rendelkezéseivel és törvényeivel segíti győzelemre Izráelt, teszi elfogadhatóvá a maga számára istentiszteletüket. Valóban, az ószövetségi időben nem bánt így egyetlen más néppel sem! Pedig nem szolgáltak rá, hisz sok tekintetben lemaradtak más népek és nemzetek mögött. A nemzetek, a pogányok nem ismerték akkor az örök Isten törvényeit.
Valóban, Isten törvényeit az Ő népe ismerheti! Az özönvíz pusztítása, a bábeli zűrzavar tanúsítja, hogy a Teremtő megbánta, hogy embert alkotott. A bűnbeesés miatt az erőszak módszere és kiáltása elhatalmasodott a földön. Isten újat kezdett az emberiséggel, amikor Abrámot megszólította és a hit útjára hívta. Barátjává fogadta. Szívesen beszélgetett vele, ígéretekkel és tanácsokkal ajándékozta meg. Kijelentéseiben, törvényében bőven részesítette Mózest is, bár ő nehéz ajkú volt. Aztán következtek a próféták, akik csontjukba rekesztett tűzként érzékelték Isten mentő üzenetét. Mégis, az Isten Fia által kapott igék hozták el a kegyelem korszakát, az újszövetség idejét. Isten népeként ismerhetjük Szabadítónkat, Megtartónkat és az Ő ránk vonatkozó akaratát. Azt cselekedve még közvetlenebbül megismerhetjük az Igét!
Felvállaltuk-e Isten népének sorsát és örökségét? Mit teszünk azért, hogy jobban megismerjük törvényeit? Kedvesek-e nekünk azok?
dr. Vass Gergely
Adjunk hálát Istennek, hogy megáldja az Őt keresőket! – 2Krón 26:4-5
A megváltás következménye gyümölcsözés – 1Thessz 1:1-10 (Aranymondás: 1Thessz 1:3)
Hívő élet megalkuvás nélkül
Igehely: 2Kor 6:14-7:1
A megszentelődésünket nemcsak a tétlenség veszélyezteti, hanem a megalkuvás is. Erre vonatkozik a felhívás, hogy „tisztítsuk meg magunkat”, és „Isten félelmében vigyük véghez a megszentelődésünket”. Ugyanis, ahhoz, hogy az Úrral közösségben maradhassunk, szenteknek kell lennünk. A megalkuvás által azonban olyan szövetség részévé válhatunk, amely végül megrontja az Úrral való szövetséget.
A házasság terén: Megalkuvás történhet például házasságkötéskor. Ez a leggyakoribb alkalmazása a „felemás igá”-nak, habár az ige tágabb jelentéssel bír. A „felemás iga” az Ószövetségből vett kifejezés: „Ne szánts együvé fogott ökörrel és szamárral!” (5Móz 22:10) Az ökör nem kicsi állat, míg a szamár méretre is, természetre is teljesen más. A felemás iga az, amikor a kettő nem illik egymáshoz: az ökör igavonó állat, a szamár pedig teherhordó. A kettő együtt nem megy. Ez ugyanígy elmondható a hívő és hitetlen házastársi kapcsolatára is. Nem arról van szó, amikor a házastársak közül az egyik megtért, hanem arról, amikor valaki nem hívővel akar házasságra lépni. Az ige határozottan állítja, hogy van, akivel nem léphetsz házasságra! Ne reménykedj abban, hogy majd te megtéríted! Általában nem ez szokott történni.
A gyülekezeti élet terén: A gyülekezetben az új tagok felvételekor és fegyelmi eljáráskor kell vigyázni arra, hogy ne történjen megalkuvás. Nem arról van szó, hogy ki mennyire ismeri a Szentírást vagy a hitvallást, hanem az, hogy meg van-e térve? Nem azért kell felvenni valakit a tagok sorába, hogy „ne engedjük ki a világba”, hiszen ha nincs megtérve, akkor ő még a világban van! Az se elfogadható vélemény, hogy „nem tökéletes, de törekszik”. A törekvés nem rossz dolog, de a döntő tényező mégis az, hogy újjá van-e születve? A Krisztus gyülekezete a szentek közössége. A megalkuvás veszélyezteti ezt a szentséget.
A mindennapi életben és lelki téren: A parancs érinti a munkamorálunkat is. Sokan ügyeskednek, hogyan lehetne megkerülni a törvényt, és nem adni meg a császárnak, ami a császáré. Máskor, egy-egy világi lakomára való meghívás jelent kísértést a megalkuvásra. Legyen elhatárolva az igazság és hamisság (hitelvi téren), a világosság és sötétség (az életvitelünkben), Krisztus és Béliál (imádatunkban), hívő és hitetlen (közösségvállalásunkban), Isten temploma és a bálványok (istentiszteletünkben). „Szentek legyetek, mert én az Úr, a ti Istenetek szent vagyok!” (3Móz 19:2)
dr. Borzási István
