Mindennapi áhítatok

2021. február 12., péntek

Igehely: Mk 6:53-56; Kulcsige: Mk 6:56 „Ahova csak bement, falvakba, városokba vagy tanyákra, letették a tereken a betegeket, és kérték őt, hogy azok legalább a ruhája szegélyét érinthessék; és akik csak megérintették, meggyógyultak.”

Előbb vagy utóbb megérkezünk, egy-egy kitűzött helyre, a célba. Ahogyan a hajó is a túlsó partra ért, felismerték Őt és jöttek az emberek. Jöttek, akiknek már volt tapasztalatuk Jézussal, vagy akik eddig csak hallottak róla.

2021. február 11., csütörtök

Igehely: Mk 6:45-52; Kulcsige: Mk 6:50 „Mert mindnyájan látták őt, és megrettentek. De ő azonnal megszólította őket, és ezt mondta nekik: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!”

A bizalom alapvető tényezője a mindennapi életüknek. Mindenekelőtt Istennel kapcsolatosan, de más téren is fontos. Az ember, mint társas lény, a párkapcsolatában, a házasságban és sokféle közösségi életében számít rá. „Számítok a bizalmadra!” - szokták mondani.

2021. február 10., szerda

Igehely: Mk 6:35-44; Kulcsige: Mk 6:41 „Jézus pedig vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte a kenyereket, majd átadta a tanítványoknak, hogy tegyék eléjük; és a két halat is elosztotta mindnyájuknak.”

Egy természetes és logikus felméréssel kezdődik ez a történet. Estére jár az idő, rendezni kell a dolgokat, ahogyan gyermekkorban is megtanultuk. Mindennek meg van a rendelt ideje, estére mindenki otthon kell legyen, megmosakodva, megvacsorázva, lefekvésre készen.

2021. február 9., kedd

Igehely: Mk 6:30-34; Kulcsige: Mk 6:34 „Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok, és kezdte őket sok mindenre tanítani.”

Mint minden küldetés beszámolóval ér véget. Itt is ezt látjuk. Amit tettek és láttak, vagyis amit tapasztaltak, megbeszélik maguk között. Mi volt a tanulság, vagy milyen új módszerrel gyarapíthatják szolgálatukat? Csak a munkacsoportnak kellett félrevonulni, átbeszélni a megélt helyzetet.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Mal 3:1–7a.; Kulcsige: Mal 3:3a „Ahogyan leül az ötvös, és megtisztítja az ezüstöt, úgy tisztítja meg az Úr Lévi fiait.”

Az első próféciát, amit olvastunk, az Úr Jézus Keresztelő Jánosra alkalmazta. Ő volt az Isten követe, aki egyengette az ő útját. A másodikban az új szövetség követe van bemutatva, aki Jézus Krisztus. A második versben a visszajövetelének napját említi, mint utalást az ítélet napjára. Ez számunkra is figyelmeztetés, hogy ő biztosan el fog jönni, és nekünk is meg kell állnunk előtte. Az értékes ezüst, arany szét lesz választva a hozzá keveredett értéktelen dolgoktól, salaktól, szennyeződéstől. Ehhez tűzben olvasztást alkalmaznak.